Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: police.hu

Álrendőr kezdett bírságolásba

Az egyik férfit elküldte baleseti bejelentő nyomtatványt szerezni, míg a másik férfitól azért, hogy a további intézkedéstől és a szankcióktól eltekintsen, meg nem határozott összegű pénzt kért.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság hivatalos személyi jelleg színlelésével elkövetett befolyással üzérkedés bűntette miatt tartóztatott le egy férfit, aki rendőrnek adta ki magát, és egy balesetnél bírságolt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn.

A közlemény szerint a harmincas évei elején járó férfi 2024 decemberében egy Budapest környéki településen rendőrnek adta ki magát egy általa észlelt, személyi sérüléssel nem járó közlekedési baleset helyszínén.

Az álrendőr a színlelt rendőri intézkedés során arra adott utasítást a feleknek, hogy álljanak félre a forgalom zavartalanságának biztosítása céljából, majd elkérte irataikat és úgy tett, mintha a tevékenységirányító központtal egyeztetné az adatokat.

Az álrendőr azt közölte egyikükkel, hogy gyorsan hajtott, nem tartotta be a követési távolságot, ezért kilátásba helyezte a szabálysértés miatti feljelentés megtételét, továbbá azt is valószínűsítette, hogy a sofőr alkoholt is fogyasztott.

Az egyik férfit elküldte baleseti bejelentő nyomtatványt szerezni, míg a másik férfitól azért, hogy a további intézkedéstől és a szankcióktól eltekintsen, meg nem határozott összegű pénzt kért.

A férfi közölte, hogy nincs nála készpénz, amire az álrendőr azt ajánlotta, hogy a pénzt utalja el barátnője bankszámlájára. A férfi 30 ezer forintot átutalt, amit az álrendőr egy bankautomatából még aznap készpénzben felvett.

A nyomozó ügyészség elrendelte az álrendőr őrizetét, gyanúsítottként hallgatta ki, és sikeresen indítványozta letartóztatását, a végzés azonban még nem végleges.

A férfi, aki büntetőeljárás és bűnügyi felügyelet alatt követte el a bűncselekményt, beismerő vallomást tett - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×