Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Woman judge hand holding gavel to bang on sounding block in the court room.
Nyitókép: Nathaphat/Getty Images

Szabadulhat a lúgos orvos - így élheti az életét

Az orvost azért ítélték el, mert 2013. március 12-én megtámadta volt barátnőjét, miután a nő pár hónappal korábban szakított vele. Megkötözte, elkábította, majd maró lúgot locsolt a nemi szervére.

A Budai Irgalmasrendi Kórház volt igazgatója 2018-ban jogerősen 11 év börtönbüntetést kapott, továbbá örökre eltiltották a hivatásától. Jó magaviselet esetén legkorábban 2024. márciusában engedhették volna ki, de akkor a Fővárosi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája a férfi meghallgatása után – a büntetési célok maradéktalan érvényesülése érdekében – nem bocsátotta őt feltételesen szabadságra. Ezúttal viszont egészen más döntés született – írta a Blikk, megjegyezve, hogy a döntés egyelőre nem jogerős.

"Tegnap személyesen hallgatta meg az elítéltet a büntetés-végrehajtási bíró, aki úgy döntött, hogy az esedékesség bekövetkeztekor, azaz március 26-án feltételes szabadságra bocsátja a férfit" – mondta a lapnak Szabó József Tamás, a Fővárosi Törvényszék szóvivője.

"Ez azt jelenti, hogy az elítélt szabadlábon tölti a büntetésének hátralevő részét. Ezalatt az idő alatt a pártfogó felügyeletét is elrendelte a bíró szigorú szabályok mentén. Külön magatartási szabályként írták elő, hogy a bűncselekmény sértettjével semmilyen formában, sem személyesen, sem harmadik személy igénybevételével nem léphet kapcsolatba. Továbbá a sértett személyét sértő, őt lejárató tartalmakat sem tehet közzé. Emellett kötelezte a bíróság, hogy a sértett lakásától és munkahelyétől tartsa távol magát, valamint azt, hogy külföldre nem utazhat. Az országon belül viszont szabadon mozoghat és dolgozhat is, ha lesz munkahelye. Ha ezeket a magatartási szabályokat súlyosan megszegi, a feltételes szabadság megszüntetésre kerülhet" – magyarázta a szóvivő.

Hozzátette: a pártfogó felügyelet azért lett elrendelve, hogy a sértettet minden további atrocitástól megóvják.

A végzés nem jogerős, az ügyészség fellebbezett, így még az is elképzelhető, hogy a döntés megváltozik, a volt orvos pedig marad a rácsok mögött.

Címlapról ajánljuk
Lemondott a fideszes képviselő, izgalmas politikai csata jön Budapest mellett

Lemondott a fideszes képviselő, izgalmas politikai csata jön Budapest mellett

December 20-án időközi önkormányzati választást tartanak Dunakeszi 7. számú választókerületében, miután a körzetet 13 és fél évig képviselő kormánypárti Benkő Tamás lemondott mandátumáról. Bár a városvezetést stabil Fidesz–KDNP többség alkotja, érdekes lesz, hogy miképpen alakultak az erőviszonyok két és fél év után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bedőltek a béketárgyalások, új fejezet nyílt a magyar-ukrán kapcsolatokban – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Bedőltek a béketárgyalások, új fejezet nyílt a magyar-ukrán kapcsolatokban – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Az orosz vezérkar pénteken bejelentette, hogy elfoglalták a Donyeck megyei erődvárost, Dobropillját, Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig egy, a közös határ mentén létrehozandó biztonsági zónáról beszélt, amelyről a Kijevvel folytatott esetleges béketárgyalásokon sem alkudozna. Moszkva közölte: egyelőre nincs napirenden a tárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Brüsszelben lezajlott Volodimir Zelenszkij és Magyar Péter első kétoldalú találkozója, Kijev új fejezetet emleget az ukrán-magyar kapcsolatokban. Az uniós csúcson a vezetők újabb szankciós csomagot és a 2027-es ukrán finanszírozás rendezését ígérték, Franciaország gyorsítja a fegyverszállításokat, Belgium tíz F-16-ost ad át még idén. Zelenszkij ugyanakkor elismerte: Ukrajna kifogyóban van a Patriot elfogórakétákból. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szombati legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×