Infostart.hu
eur:
364.09
usd:
325.22
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nyitókép: police.hu

Megszólalt Till Tamás édesanyja: nincs igazság a földön

Megrázta és felháborította Till Tamás szüleit, hogy fiuk gyilkosa a november végi tanúvallomása után szabadon távozhatott a rendőrségről. A szülők elmondásuk szerint fiuk halálával már megbirkóztak, de azzal, hogy gyilkosa nem vonható felelősségre, nem tudnak.

„Mélységesen megrázott és felháborított minket, miután kiderült, hogy a fiunk gyilkosát nem büntethetik meg. Egy anya ilyen helyzetben nem tud másra gondolni, mint arra, hogy nincs igazság a földön. Megérdemelné, hogy örökre börtönbe zárják” – mondta a hirado.hu-nak Tillné Katalin, Till Tamás édesanyja, majd hozzátette, negyed évszázad alatt fiuk halálát valamennyire sikerült feldolgozniuk, de hogy a gyilkosát nem lehet felelősségre vonni, férjével képtelenek elfogadni.

Csalódottak a nyomozás miatt, hogy a rendőröknek nem sikerült időben kiderítenie a gyilkos kilétét, akit egyébként ők személyesen nem ismertek. A meggyilkolt fiú édesanyja azt is elárulta, továbbra sem akarják megtudni, mi volt fiuk gyilkosának a motivációja, a férfit nem is tervezik felkeresni.

„24 éven át próbáltunk megbirkózni a mérhetetlen fájdalommal, amit az sem enyhítene, ha megkeresnénk a gyilkost. Ő sem keresett minket még csak levélben sem. Hogy hogyan tud együttélni a tettével, elképzelni sem tudjuk” – fogalmazott könnyeivel küszködve, majd hozzátette, nem terveznek külső segítséget igénybe venni, férjével egymást támogatva küzdenek tovább fájdalmukkal.

November végén részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült.

Címlapról ajánljuk

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Hiába nő a hitelezés, a beruházások nem indulnak be: fordulóponthoz értek a magyar kkv-k

Hiába nő a hitelezés, a beruházások nem indulnak be: fordulóponthoz értek a magyar kkv-k

Jelentős költségvetési kiigazítás és nehéz átmeneti időszak várhat a magyar gazdaságra, a vállalkozások pedig 2027-ben sem számíthatnak érdemi keresleti vagy beruházási fellendülésre. A költségvetés rendbetételéhez a GDP több mint 1 százalékát kitevő beavatkozásra lehet szükség. A cégeknek eközben szigorúbb költségkontrollra, gyorsan megtérülő fejlesztésekre és hatékonyabb működésre kell berendezkedniük, miközben a kkv-hitelállomány növekedése mögött is inkább a forgóeszközhitelek fokozott igénybevétele állhat. A készülő vagyonadó az egymilliárd forint feletti nettó vagyonrészre vetne ki évi 1 százalékos terhet, az uniós finanszírozásban pedig egyre inkább a kedvezményes hitelek kerülhetnek előtérbe. Mindezekről a Portfolio kecskeméti, „Merre tovább hazai kkv-k? – Versenyképesség 2026-ban” című konferenciáján beszéltek a szakértők.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×