Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Health worker holding patients hand
Nyitókép: seb_ra/Getty Images

Nagy disznóságot műveltek fővárosi kórházakban

A Fővárosi Főügyészség összesen 47 vádlottal szemben emelt vádat, akik két budapesti kórházat 332 millió, illetve 250 millió forinttal károsítottak meg úgy, hogy fiktíven alkalmazottak fizetését vették fel.

A 236 oldalas vádirat lényege szerint az 50 éves vádlott 2016 végétől 2021 elejéig, majd 2021 júniusától 2022 májusáig két budapesti egészségügyi intézményben is dolgozott személyügyi vezetőként.

Az első intézményben a nő a bérszámfejtőként dolgozó társával megegyezett abban, hogy jogtalan haszonszerzés céljából az illetményszámfejtő rendszerben tényleges munkavégzést nem teljesítő, fiktív munkavállalókat rögzítenek és részükre különböző járandóságokat utaltatnak ki.

A két vádlott összesen 51 fiktív dolgozót – elsősorban ápolót, szakápolót, asszisztenst, szakasszisztenst – vett nyilvántartásba. A nő a fiktív jogviszonyokhoz személyügyi aktákat is vezetett, az ahhoz szükséges hamis okiratokat pedig maga készítette el. A második intézménynél a nő a bérszámfejtési adatrögzítést már maga végezte el.

A főügyészség közlése szerint a személyügyi vezető és a bérszámfejtő fiktív dolgozóként kezdetben a családi és ismeretségi körükbe tartozó személyeket rögzített, később azonban a személyügyi vezető 60 éves férje és a házaspár közös ismerőse – az ügy további két fővádlottja – is segítséget nyújtottak a fiktív munkavállalóként rögzítendő személyek személyes, illetve banki adatainak megszerzésével és átadásával.

Ennek keretében a 60 éves férfi a cége alkalmazottjaival és családtagjaikkal havi juttatás fejében bankszámlákat nyittatott és a számlákhoz tartozó bankkártyákat – azonos PIN-kódra állítással – tőlük elkérte, majd budapesti és vidéki ATM-automatákból maga vette fel a rendszeresen utalt fiktív járandóságokat. A házaspár közös ismerőse jellemzően a saját ismeretségi körébe tartozó személyeket vett rá arra, hogy a bankszámláikra érkező összegeket azokból járó kisebb jutalék megtartása mellett havi rendszerességgel készpénzben felvegyék és részére átadják.

A vádirat szerint az 51 éves bérszámfejtő a fiktív munkavállalók illetménykifizetési rendszerben történő rögzítése mellett egyes, az intézményből időközben kilépett, de ténylegesen ott dolgozó személyek egyéb juttatásairól, így például útiköltség elszámolásairól is fiktív adatokat rögzített a bérszámfejtési rendszerben és így további mintegy 800 ezer forintot a saját számlájára kiutaltatott.

A Fővárosi Főügyészség az egykori személyügyi vezetőt a bérszámfejtővel együtt elkövetett cselekménye miatt társtettesként, további egy esetben tettesként, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettével, továbbá többrendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja.

A két férfi a csalásokhoz nyújtott bűnsegédlet, ezen túlmenően a férj és a bankszámlákat rendelkezésre bocsátó 43 vádlott pénzmosás bűntette miatt állhat bíróság elé.

Az ügyészség a vádiratban a 4 fővádlottal és további 11 vádlottal szemben végrehajtandó, míg a többiekkel szemben felfüggesztett szabadságvesztések kiszabását indítványozta a Budai Központi Kerületi Bíróságnál.

Címlapról ajánljuk

Érkezem – Orbán Viktor is elindul a DPK-táborba

„DPK-tábor, érkezem” – üzente közösségi oldalán Orbán Viktor pártelnök, jelezve, hogy személyesen is részt vesz a Digitális Polgári Körök hétvégi lakiteleki országos rendezvényén. A szombati nyitónapon a felszólalók kemény bírálatokat fogalmaztak meg a jelenlegi kormánnyal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×