Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 12. vasárnap Gyula
Nyitókép: forrás: Police.hu

140 rendőr csapott le egyszerre a tízfős társaságra

Összesen 140 rendőr vett részt az akcióban, melynek során elfogták azt a 10 fős társaságot, amelyik Pest vármegyében terítette a kábítószert.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya a Monori Rendőrkapitánysággal közösen augusztus 6-ára nagyszabású akciót szervezett egy kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnhálózat tagjainak az elfogására - írja beszámolójában a rendőrség. Ebben a KR NNI több osztálya, műveleti egysége, a KR rendészeti állománya, valamint bevetési egysége és a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság MEKTO munkatársai is részt vettek.

Még tavaly merült fel a gyanú, hogy Budapesten, Üllőn és Vecsésen kokaint árul egy csapat. Emellett kiderült az is, hogy a dílerek ketamint is értékesítenek. Az ügyben mind a Monori Rendőrkapitányságon, mind a KR NNI-nél nyomozás indult. A két egység tagjai különböző szálakon jutottak el ugyanazon célszemélyekhez, akik két családhoz voltak köthetők. Miután kiderült, hogy egy komplett bűnhálózatról lehet szó, az eljárást a KR NNI Bűnszervezetek Elleni Osztálya folytatta tovább.

A gyanú szerint az illegális bizniszt egy 39 éves budapesti férfi irányította, a kábítószerek értékesítésében részt vettek rokonai is, míg a drogból befolyt összegek felesége bankszámlájára érkeztek be.

A D. Zsolt által irányított csapatba a P. család több tagja is bekapcsolódott. Apa és fia, a fiatalabb férfi felesége, valamint nagynénje is. Az idős asszony üllői háza volt a kábítószerek deponálásának és elosztásának helyszíne. Itt történt meg a drogok felütése, vagyis előállítása, a porciózás, és a családtagok, valamint a többi díler is innen vitte el a kábítószereket. A rendszerben mindenkinek megvolt a maga szerepe, a tagok egymás között konspiráltan kommunikáltak. Nem legális jövedelemből éltek, a drogértékesítésből tartották el magukat és családjukat.

A KR NNI nyomozói tíz személyt azonosítottak. Még korábban szintén ehhez az elkövetői körhöz köthetően a Váci Rendőrkapitányságon indult eljárás egy nővel szemben, akit július elején a városban azután fogtak el, hogy kábítószert vásárolt.

A további tíz elkövetőt az akció keretében budapesti és üllői lakóhelyeiken fogták el a rendőrök.

A náluk tartott kutatások során lefoglaltak összesen több mint 200 darab 50 milliliteres ampullában ketamint, több mint 300 gramm kristályos anyagot, illetve emellett már kiporciózott paketteket, alufólia lapokat,

több száz, korábban ketamint tartalmazó, üres 20 és 50 milliliteres műanyagüvegeket, valamint nagy összegű pénzt is. D. Zsolt lakásából, egy digitális széfből több mint 46 millió forint került elő, illetve ezenfelül még közel egymillió forintnak megfelelő valuta is. A D. család másik tagjánál közel 10 millió forintot találtak a nyomozók. A kutatások során a drog és a pénz mellett lefoglaltak mobiltelefonokat és két nagy értékű gépkocsit is.

A KR NNI az elfogott személyeket jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsította meg, majd tízük közül ötöt bűnügyi őrizetbe vett, és kezdeményezte letartóztatásukat. A rendőrség vizsgálja a bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetését is mint minősítő körülményt.

Címlapról ajánljuk
Kétharmadnál a részvétel – itt vannak 3 órai adatok
ilyen még nem volt

Kétharmadnál a részvétel – itt vannak 3 órai adatok

A választásra jogosultak 66,01 százaléka, 4 968 713 szavazó járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 15 óráig. Sosem volt még ilyen.

Több helyen komoly sorbanállás alakult ki, volt, ahol spanyolul beszélgettek a szavazók

Az országos átlagot meghaladó választói aktivitás és az átjelentkezők magas száma miatt jelentős várakozási idő alakult ki több szavazókörben. Budakalászon nemzetközi megfigyelők előtt rögzítettek adminisztrációs hibát, míg Budapest több kerületében a parkolás és a bejutás is nehézségekbe ütközik.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Választás 2026: az egész világ Orbán Viktor és Magyar Péter párharcára figyel, stressztesztnek nevezik a voksolást

Választás 2026: az egész világ Orbán Viktor és Magyar Péter párharcára figyel, stressztesztnek nevezik a voksolást

A magyar országgyűlési választás a nemzetközi sajtó értelmezésében messze túlnőtt egy szokásos belpolitikai erőpróbán: egyszerre lett a magyar gazdasági és társadalmi elégedetlenség, a választási rendszer működése, valamint az európai hatalmi és geopolitikai törésvonalak tesztje. A külföldi lapok eltérő hangsúlyokkal, de feltűnően egy irányba mutatva írnak arról, hogy a voksolás tétje nemcsak az, milyen kormány alakul Budapesten, hanem az is, milyen pályára áll Magyarország viszonya az Európai Unióhoz, a külső szövetségi rendszerekhez és a saját intézményeihez. Ezt a rendkívüli figyelmet a történelmi részvétel lehetősége is erősíti, amely a választást nemcsak politikai fordulóponttá, hanem a magyar társadalom mozgósítottságának ritka erejű pillanatává is teszi.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×