Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
Nyitókép: Pixabay

Plakátrongálás - egy férfi egymaga bánt el hetvenhéttel

A férfi, ahogy haladt az utcán, sorban tépkedte le a plakátokat, szép kis anyagi kárt okozva ezzel.

A Készenléti Rendőrség járőrei 2024. május 20-án 20 óra körül Budapest IX. kerületében, a Soroksári úton figyeltek fel egy férfira, aki egyik kezében egy doboz sörrel éppen egy választási plakátot tépett le - írja közleményében a rendőrség. A rendőrök megállapították, hogy nem az volt az első, ugyanis

egy két kilométeres szakaszon összesen 77 plakátot szakított le, amivel mintegy 300 ezer forint kárt okozott.

A 39 éves szigetszentmiklósi lakost előállították a IX. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol rongálás és garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A férfi beismerő vallomást tett. Az is kiderült, hogy hasonló bűncselekmény miatt a lakóhelyén is folyik ellene eljárás, a gyanúsítottat a ferencvárosi rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Címlapról ajánljuk

Tovább láthatók a felbecsülhetetlen és rejtélyes ritkaságok az Akadémián

A Magyar Tudományos Akadémia bicentenáriuma alkalmából rendezett 200 év kincsei című kiállítás tovább, jövő márciusig várja a látogatókat, akik olyan ritkaságokat tekinthetnek meg, mint a Szózat kézirata vagy a rejtélyes Rohonci kódex, de a 19. századi portréfestészet remekei is várják az érdeklődőket a patinás épületben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Volodimir Zelenszkij szerint az Egyesült Államok újraindította az Ukrajna számára kulcsfontosságú hírszerzési adatok megosztását, és Kijev már egy új béketárgyalás előkészítéséről egyeztet amerikai közvetítőkkel. Közben Oroszország újabb nagyszabású támadást indított Ukrajna ellen, több halálos áldozattal és sok sebesülttel, miközben drónincidensek miatt Litvániában NATO-vadászgépeket riasztottak, Lengyelországban pedig lehetséges légtérsértést vizsgálnak. Cikkünkben az orosz–ukrán háború vasárnapi híreit követjük percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×