Infostart.hu
eur:
363.48
usd:
324.84
bux:
145471.12
2026. október 19. hétfő Nándor
Nyitókép: Pexels

Zenerajongókat károsítottak meg

A férfi a Depeche Mode koncertjére árusított jegyet egy online piactéren, azonban a vásárlói semmit sem kaptak a pénzükért.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya mellett négy vidéki rendőrkapitányság is eljárást folytat az ellen a 28 éves férfi ellen, aki a gyanú szerint interneten értékesített nem létező koncertjegyeket - írja beszámolójában a rendőrség.

A BRFK munkatársai egy budapesti férfi feljelentését követően kezdtek nyomozni, aki 2024. március 26-án egy internetes piactéren szeretett volna egy hirdetőtől jegyeket vásárolni a Depeche Mode együttes budapesti koncertjére.

Egyeztetés után a vásárló 50 ezer forintot utalt át a megadott számlaszámra, a jegyek viszont sosem jutottak el hozzá, a hirdető a tranzakciót követően elérhetetlenné vált.

A nyomozók azonosították a jegyeket árusító hirdetőt, majd egy másik férfi is látókörükbe került, akinek a bankszámlájára a gyanútlan sértett elutalta a jegyek árát. A nyomozás adatai szerint a második férfi azért nyitott számlát, hogy arra érkezzenek a tettestárs által kicsalt pénzek. A két férfit a budapesti nyomozók 2024. április 4-én, Heves vármegyében fogták el. Más nevére szóló hitelintézeti, távközlési szerződést, hazai és külföldi bankkártyákat, 30 SIM-kártyát, két tabletet, valamint három mobiltelefont foglaltak le tőlük, de az online piactéri csalásokat végző gyanúsított lakásáról kábítórszergyanús anyagok is előkerültek, így ellene a rendőrök kábítószer birtoklása miatt külön eljárást indítottak.

Arra is fény derült, hogy hasonló módszerekkel elkövetett csalások miatt a férfi ellen négy másik rendőrkapitányság is büntetőeljárást folytat.

A gyanúsított feltehetően még több vásárlót tévedésbe ejthetett, így a budapesti rendőrök vizsgálják, hogy még kik lehetnek érintettek. Őrizetbe vették, a férfi tagadta a bűncselekményt.

A bankszámlatulajdonos tettestársat csalás és pénzmosás miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették. Ő is tagadta a bűncselekmények elkövetését, és nem tett vallomást.

Címlapról ajánljuk
Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Tovább gyorsult a generációváltás a magyar cégvilágban: miközben 2025-ben már negyedik éve tovább csökkent a cégek és az új cégalapítások száma is, a fiatalabb generációk súlya tovább nőtt az új vállalkozásokban. A „Z” generáció lett a magyar cégalapítás új motorja az OPTEN elemzése szerint – erről beszélt az InfoRádióban Alföldi Csaba Tamás, a cég információs szakértője

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Súlyos zavargások Franciaországban és más európai államokban – Percről percre követjük az eseményeket

Súlyos zavargások Franciaországban és más európai államokban – Percről percre követjük az eseményeket

Vasárnap Franciaország a szombati erőszakos tüntetések következményeivel szembesül: egy demonstráló meghalt, több száz rendőr megsérült, és több mint 1800 embert őrizetbe vettek. Több nagyvárosban fosztogatások és gyújtogatások voltak, Limoges történelmi városházája nagyrészt megsemmisült, Emmanuel Macron pedig országos beszédet jelentett be. A zavargásokra Donald Trump és Giorgia Meloni is reagált, miközben Belgiumban, Olaszországban, Portugáliában és Albániában is folytatódtak a társadalmi feszültségekhez kapcsolódó megmozdulások. Ebben a cikkünkben percről percre követjük a vasárnapi eseményeket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×