Infostart.hu
eur:
375.81
usd:
318.86
bux:
126077.94
2026. február 25. szerda Géza
Nyitókép: Chris Ryan/Getty Images

Kitartó tolvaj: kilenc napon belül négyszer érték tetten – videó

A Gödöllői Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki kilenc napon belül négyszer is fizetés nélkül akart távozni különböző kistarcsai élelmiszerüzletekből.

A vádirat szerint először 2023. július 20-án, a reggeli nyitás után közvetlenül szedett össze az elkövető több mint 80 ezer forint értékben műszaki cikkeket az egyik kistarcsai áruházban. Azokat még az eladótérben bepakolta a nála lévő utazótáskába. Ezután úgy akart távozni a kasszasoron keresztül, hogy ott csak egy péksüteményt fizetett ki. Magatartására azonban az áruház dolgozói már korábban felfigyeltek és feltartóztatták a rendőrök kiérkezéséig – olvasható a Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleményében.

Három nap nap múlva a férfi visszatért ugyanabba az üzletbe, ahol előtte megfogták. Ekkor három rúd szalámit és két kakaós csigát – összesen 9500 forint értékben – rejtett a táskájába, majd fizetés nélkül akart távozni. De ekkor is feltartóztatták és kihívták a rendőröket.

Mindössze két nappal az előző cselekmény után egy másik, szintén kistarcsai áruházban vásárolt a vádlott egy nőismerősével. Ekkor a férfi a nő táskájába rejtett 4 tábla tejcsokoládét és négy tasakos szalámit. Cselekményüket a biztonsági őr észlelte, így már a kaszasor végén várta őket. A vádlottat fel is tartóztatta amint áthaladt a pénztárakon. Ezt látva a nő kipakolt a táskájából három tábla csokoládét és három tasak szalámit, majd távozni akart az üzletből, de őt is feltartóztatták a táskájában maradt termékekkel.

Négy nap múlva már egy másik kistarcsai áruházban tűnt fel a férfi. Itt közel 25 ezer forint értékben szedett össze különböző élelmiszereket a bevásárlókosarába. A vásárlás során egyre közelebb sétált a bolt fotocellás bejárati ajtajához, várva a megfelelő pillanatot. Miután észlelte, hogy az ajtó egy újabb vásárló érkezése miatt kinyílt, a nála lévő bevásárlókosárral együtt kifutott az üzletből. Az alkalmazottak azonban már korábban felfigyeltek a vádlott gyanús viselkedésére, így az üzlet előtt elfogták és visszatartották a rendőrök kiérkezéséig.

(A videón a legutolsó cselekményről készült kamerafelvétel látható.)

A férfi ellen többrendbeli üzletszerűen elkövetett lopási cselekmény miatt emelt vádat a Gödöllői Járási Ügyészség.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump éles hangvétellel üzent Iránnak

Donald Trump éles hangvétellel üzent Iránnak

Az amerikai aranykorról beszélt Donald Trump, az unió állapotáról szóló, rekordhosszú beszédében. Az elnök a kormányzat eredményeit hangoztatta, miközben hevesen bírálta a demokratákat és keményen megfenyegette Iránt.

Orbán Viktor: Ukrajna készül, ezért katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére

A Védelmi Tanács ülése után számolt be a friss döntésekről a miniszterelnök, miután olyan jelzéseket kapott, hogy Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Itt a fordulat a tőzsdéken, az Nvidia jelentését várja a piac

Itt a fordulat a tőzsdéken, az Nvidia jelentését várja a piac

A héten vegyes mozgások voltak eddig láthatók a tőzsdéken, részben az amerikai vámok körüli bizonytalanság helyezett nyomást a piacokra, de a mesterséges intelligencia diszruptív hatása miatt is aggódnak a befektetők, ami miatt több szektort is megütöttek a hét elején. Mostanra viszont hangulatjavulás látszik a piacokon, tegnap fordultak az amerikai tőzsdék, majd az ázsiai piacok is emelkedtek ma, a dél-koreai és a japán piac ráadásul új csúcsot is döntött, és Európában is jó hangulatban telik a kereskedés. Fontos gyorsjelentések is érkeznek ma, itthon a Magyar Telekom és a Rába jelent, az USA-ban pedig az Nvidia teszi közzé legfrissebb számait.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×