Infostart.hu
eur:
375.7
usd:
318.46
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Nyitókép: ugyeszseg.hu

Próbaidővel megúszhatják a villamoson erőszakoskodó tizenévesek – videó

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 14 éves fiúval szemben, aki két, tizenéves társával együtt egy fiatal nőt inzultált az egyik budapesti villamoson. A fiú megütötte a sértettet, akit az elkövetők még a leszállás után is követtek, lökdöstek és fenyegettek.

A vádirat szerint az elkövetéskor 14 éves fiú és társai – egy szintén fiatalkorú, valamint egy akkor még gyermekkorú lány – 2022. június 14-én, este, a XIV. kerületben felszálltak az Örs vezér tere irányába közlekedő villamosra. A járművön utazott a sértett, aki egyszemélyes ülésen ült. A fiatalok odamentek a nőhöz, és leültek köré. A sértettel szemben a fiatalkorú lány foglalt helyet, aki szinte nyomban inzultálni kezdte úgy, hogy a lábát feltette a nő ülésére. A gyermekkorú lány ezután a társa ülésre feltett cipőjének a talpát törölgetni kezdte a sértett pólójával, miközben mindannyian nevettek, ezzel tovább provokálva a sértettet.

A sértett ekkor már felállt, és el akart távolodni a fiataloktól, ekkor azonban a fiatalkorú fiú tette a lábát a sértett útjába. A nő határozottan kérte, hogy engedje el, miközben a kezével hárító mozdulatot is tett a vádlott felé. A fiú ekkor felállt, a sértett után lépett, és őt

ököllel az arcán megütötte, miközben társai káromkodva szidalmazták. Az ütés erejétől a sértett szemüvege leesett és a szája vérzett.

A sértett a következő megállónál leszállt, a vádlott és társai pedig követték, miközben szidalmazták, és fenyegették. Amikor utolérték a nőt, azt követelték tőle, hogy térdeljen le előttük. A sértett próbált tovább menni, a fiatalok azonban nem engedték, mindhárman körbevették, majd az egyikük meglökte, aminek hatására a nő egyensúlyát vesztve a bokorba esett. A sértett a fiatal garázdák létszámbeli és fizikai erőfölényétől, illetve erőszakos fellépésétől megijedt, ezért nem mert további ellenállást tanúsítani, inkább engedelmeskedett nekik, és letérdelt előttük. Ezt követően a vádlott és társai távoztak a helyszínről.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Részlege a 14 éves fiút csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével, valamint könnyű testi sértés vétségével vádolja, és vele szemben próbára bocsátást, valamint a próbaidő tartama alatt pártfogó felügyelet elrendelését indítványozta. Fiatalkorú lány társával szemben az ügyészség az eljárás 2 év próbaidőre történő, feltételes ügyészi felfüggesztéséről határozott. Harmadik, gyermekkorú társuk esetében – életkora miatt – büntethetőséget kizáró ok áll fenn.

A garázdaságról készült felvétel az ügyészség oldalán tekinthető meg.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×