Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
police car on the street close up
Nyitókép: Fedorovekb/Getty Images

"Én húztam ki a lányt a haldokló apja mellől" - még mindig keresik az elkövetőt

A rendőrség felhívást tett közzé a halálos áldozatot követelő újpesti gázolás feltételezett elkövetőjének megtalálása érdekében.

Mint arról az Infostart is beszámolt, súlyos baleset történt január 22-én este fél nyolc magasságában Budapest IV. kerületében a Rózsa utca és a Deák Ferenc utca kereszteződésben. Az eddigi információk szerint egy Mercedes személygépkocsi vezetője okozta a közlekedési balesetet, amelyben három ember megsérült, közülük egy férfi olyan súlyosan, hogy a helyszínen életét vesztette. A másik két sérültet a mentők kórházba vitték. Úgy tudni, egyikük egy 14 éves lány, a balesetben érintett Fiat Seicentót vezető, elhunyt férfi gyermeke.

A Blikknek a Fiathoz elsőként odasiető férfi, a közeli pizzériában futárként dolgozó Kótai Dezső elmondta: "láttam, hogy a sofőr a kormányra borul, a mellette ülő lánya pedig kétségbeesetten sikoltozott, hogy mentsék meg az apukáját. Két kézzel kapaszkodtam az autó összeroncsolódott ajtajába, hogy letépjem és kiszabadíthassam a gyereket. Közben láttam, hogy a balesetet okozó férfi is kiszáll a kocsijából, a bal füle vérzett erősen". Először úgy vélte, hogy megzavarodhatott a balesettől, később pedig arra gondolt, hogy kábult lehetett valamilyen szertől. Végül aztán kiderült, hogy elhagyta a helyszínt, segítséget sem nyújtott.

A Rózsa utca-Görgey utca sarkán levő kiskocsmát üzemeltető férfi, Benkő László éppen a bejárat előtt beszélgetett néhány vendégével, végignézte a balesetet. Úgy látta, hogy a Mercedes sofőrje nagyon nagy sebességgel jött, ki akarta kerülni a sort, de aztán észrevette a járdaszigetet - akkor visszasorolt és még mindig gyorsan haladva telibe kapta a kis Fiatot. Azt nekilökte a szemből várakozó egyik autónak, onnan átpördült a kocsi a kocsma elé, miközben a Merci még két autót meg egy buszt is letarolt - idézte fel a drámai pillanatokat. Mint mondta, a Fiat egy villanyoszlop előtt állt meg, de ha annak is nekimegy, akkor szerinte a kislány sem élte volna túl a balesetet.

Két nappal a baleset után a rendőrség felhívást tett közzé, amelyben a lakosság segítségét kéri a feltételezett elkövető, a Mercedes-sofőr előkerítéséhez, mert a felkutatására tett intézkedések egyelőre nem vezettek eredményre. Egy fotót is közzétettek, egyéb információk mellett.

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a  baj a Magyarországot is érintő tervekkel

Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a baj a Magyarországot is érintő tervekkel

A Horizon Europe következő, 2028–2034-es ciklusa történelmi léptékű forrásokat mozgósítana az uniós kutatás és innováció támogatására, de a jelenlegi tervezet több ponton nem ad elég erős garanciát a pénz hatékony felhasználására az Európai Számvevőszék friss jelentése szerint. Az elemzés hangsúlyozza, hogy a költségvetés közel megduplázása önmagában nem biztosít nagyobb gazdasági és versenyképességi hatást, ha a célok, az irányítás és a teljesítménymérés továbbra is hiányos. A Számvevőszék különösen kockázatosnak tartja az uniós hozzáadott érték tisztázatlanságát és a gyenge eredményindikátorokat egy ekkora program esetében. A jelentés összképe szerint a Horizon Europe komoly lehetőség, de csak akkor válhat valódi növekedési eszközzé, ha a szabályozás és az ellenőrzés érdemben erősödik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×