Infostart.hu
eur:
365.35
usd:
314.46
bux:
149161.68
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika
Nyitókép: Police.hu

Polgármesteri hivatalokra "szakosodott" bandára csapott le a TEK – képek

Nyolc vármegyére kiterjedő betöréssorozat tetteseit fogták el a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei a Vas vármegyei rendőrök nyomozása eredményeként, a három férfi polgármesteri hivatalokba és önkormányzati épületekbe tört be, páncélszekrényeket fosztott ki – közölte a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság megbízott bűnügyi főkapitány-helyettese.

Fekete Géza alezredes elmondta, hogy már hónapokkal ezelőtt elrendelték a nyomozást a vármegye területén hasonló módszerekkel és hasonló körülmények között elkövetett betörések miatt, a nyomozás során megállapították, hogy az elkövetők „tevékenysége” nyolc vármegyére terjedt ki.

A január 4-én hajnalban, az M86-os számú gyorsforgalmi úton elfogott – 54 és 56 év közötti – férfiak mindegyike volt már büntetve vagyon elleni bűncselekmények matt, többszörös visszaesőnek minősülnek. Ketten budapesti lakosok, egy társuk pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei illetőségű – fűzte hozzá az alezredes.

Police.hu
Police.hu

Tóth László rendőr őrnagy, bűnügyi osztályvezető a nyomozás részleteit ismertetve úgy fogalmazott: a gyanúsítottak "igazi mackósok", akik páncélszekrények, lemezkazetták nyitására képezték magukat. A bűncselekmény-sorozatot 2023 tavaszától követték el.

Közvetlenül elfogásuk előtt a sorkifaludi polgármesteri hivatal épületébe törtek be, ahová az ablakot befeszítve jutottak be, az egyik irodában egy lemezszekrényt nyitottak fel, amiből készpénzt loptak el.

Autójukból feszítővasak, nagy méretű csavarhúzók kerültek elő, lakásaikból pedig a későbbi házkutatások során egy lángvágót és egymillió forint készpénzt is lefoglaltak a rendőrök - ismertette.

Police.hu
Police.hu

Hozzátette: a három, jelenleg bűnügyi őrizetben lévő férfit többrendbeli dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével, illetve annak kísérletével gyanúsítják, ezért a nyomozást felügyelő ügyészségen javaslatot tettek letartóztatásuk kezdeményezésére.

Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×