Infostart.hu
eur:
366.17
usd:
315.87
bux:
148648.28
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed
fotó: police.hu videója
Nyitókép: police.hu videója

Behálózta Magyarországot az ukrán főnök által vezetett bűnbanda

Az elmúlt héten egy egész Magyarországot behálózó online csalásokra szakosodó, ukrán hátterű bűnbanda vezetőit fogták el, több vármegye rendőri erői és a Terrorelhárító Központ együttműködésének eredményeként - jelentette be a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdasági bűnözés elleni főosztályának vezetője.

Farkas Péter alezredes közölte, hogy a gyanúsítottakat, köztük a bűnbanda feltételezett, Magyarországon élő ukrán vezetőjét több hónapos előkészítő munka után vették őrizetbe.

Az alezredes elmondta, hogy országosan mintegy 300 nyomozó dolgozott, illetve dolgozik az ügy felderítésén,

eddig 33 gyanúsítottat fogtak el, közülük 11 embert tartóztattak le.

A rendőrség jelenlegi információi szerint az online bűnözők mintegy 200 millió forintot csaltak ki a károsultaktól, ebből eddig hozzávetőleg 30 milliót sikerült visszaszerezni - tette hozzá.

A rendőrség a honlapján pedig képbe helyezik a történetet. Eszerint a budapesti nyomozók egy korábbi eljárás kapcsán jöttek rá, hogy mekkora hálózatról van szó.

Július közepén még videót is mutattak azokról a csomagküldő szolgálatos csalóktól, akiktől 45 millió forintot foglaltak le. Itt is az volt a lényeg, hogy a sértett azon túl, hogy banki adatainak elküldésével teljes hozzáférést biztosított a bankszámlájához, munkáltatója forint és euró számláját is elérhetővé tette az elkövető részére, mivel a cég rendelkezési jogosultságot biztosított ehhez a részére.

Címlapról ajánljuk
Máshol lesz a lakcímnyilvántartás, Ruff Bálinthoz titkosszolgálat is került: átrendezték a kormányzati hatásköröket

Máshol lesz a lakcímnyilvántartás, Ruff Bálinthoz titkosszolgálat is került: átrendezték a kormányzati hatásköröket

A kormány átalakította a miniszterek közötti hatásköröket, a változások hétfő este jelentek meg a Magyar Közlönyben. Az anyakönyvezés, lakcímnyilvántartás nem a belügyi tárcánál, hanem a technológiai miniszternél lesz. Bóna Szabolcs agrárminiszter tárcája is erősödött.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Tisza-kormány: közel 1300 milliárd forint került vissza az államhoz, felszámolják az Orbán-rendszer örökségét

Tisza-kormány: közel 1300 milliárd forint került vissza az államhoz, felszámolják az Orbán-rendszer örökségét

Lezárult a 16, felsőoktatási tevékenységet nem végző közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) felszámolása, így legalább 1284 milliárd forint értékű közvagyon kerül vissza közvetlen állami ellenőrzés alá. Mindeközben a vállalásának megfelelően határidőre minden feltételt teljesített a kormány az uniós források hazahozatalához, közel 10 milliárd eurónyi forrás volt a tét. Célkeresztbe került az Orbán-kormány egyik kedvelt hatósága is, az SZTFH felszámolásának lehetőségét vizsgálja a Tisza-kormány. Cikkünk folyamatosan frissül a keddi eseményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×