Infostart.hu
eur:
367.37
usd:
316.74
bux:
148089.75
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda
Nyitókép: Police.hu

Futárral akart drogot hozatni, súlyos börtönbüntetést kapott

Kilenc év fegyházbüntetésre ítélhetik azt a Zala vármegyei férfit, aki Hollandiából, futárokkal akart kábítószert Magyarországra hozatni.

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség közleményében azt írta, hogy a Zala vármegyei településen élő férfi korábban Hollandiában dolgozott, ahol kiterjedt ismerősi körrel rendelkezett.

A vádlott 2019 novemberében Hollandiába utazott, és egy helyi állampolgárral arról állapodott meg, hogy megbízottai útján kábítószert vásárol tőle.

Ezt követően két futár a vádlott utasításait követve felvette a kapcsolatot a kábítószer-kereskedővel, a drogot átvették, és azt egy erre a célra preparált személygépkocsiba rejtve visszaindultak Magyarországra. Útjuk során

Németországban a rendőrség a futárokat feltartóztatta, és a gépkocsiba rejtett kábítószert lefoglalta.

A vádlott ellen társtettesként különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-birtoklás kísérlete miatt emeltek vádat. Az első fokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék 2022 májusában a vád alól bizonyítottság hiányában felmentette a vádlottat, de az ítélet ellen az ügyész a vádlott bűnösségének megállapítása és büntetés kiszabása iránt fellebbezett, amit a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség fenntartott.

A másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla csütörtökön tartott nyilvános ülésen kihirdetett ítéletével a vádlottat kábítószer-kereskedelem bűntettének kísérletében bűnösnek mondta ki, ezért 9 év fegyházbüntetésre ítélte.

Az ítélet egyelőre nem jogerős,

ellene mind a vádlott és védője, mind az ügyészség fellebbezéssel élhet, tekintettel arra, hogy a másodfokú bíróság ítélete ellentétes az első fokon meghozott határozattal.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Már minden út megszervezhető néhány kattintással – Miért van még szükség utazási irodákra?

Már minden út megszervezhető néhány kattintással – Miért van még szükség utazási irodákra?

A repülőjegytől a szálláson és az autóbérlésen át az utasbiztosításig ma már szinte minden utazási szolgáltatás néhány kattintással lefoglalható, miközben a mesterséges intelligencia az úticél kiválasztásában, a helyi programok felkutatásában és akár a teljes útiterv összeállításában is segíthet. Mindez első látásra éppen azokat az előnyöket kezdi ki, amelyekre az utazási irodák hagyományosan építettek. Az Invia utazásközvető szerint azonban az AI nem teszi fenntarthatatlanná az utazási irodák működését, inkább átalakítja azt – miközben a magyarok negyede már most is használ mesterséges intelligenciát a nyaralása megtervezéséhez.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×