Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal
Nyitókép: Pexels.com

Letartóztatták az óbudai késelés gyanúsítottját

Február elsejéig biztos rács mögött marad.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2023. január 1-jén egy hónapra – 2023. február 1-ig – elrendelte
annak a személynek a letartóztatását, akit az óbudai késelés elkövetésével gyanúsítanak. Az
emberölés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban született döntés nem végleges, az ellen a
gyanúsított és a védője is fellebbezést jelentett be – írja közleményében a Fővárosi Törvényszék.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2022. december 29-én a kora délutáni órákban egy fővárosi
társasház szuterén szintjének folyosóján az egyik terhelt férje a másik terhelttel – a feleségével együtt
– szóváltásba keveredett a sértettel. A szóváltás közepette a sértett és a férj között többször elhangzott
a „megöllek” kijelentés. A veszekedést követően a férj a sértettel dulakodni kezdett, amely
cselekmény során az előbbi kiabálva arra szólította fel a feleségét, hogy az hozzon kést. Az asszony
ezek után bement a lakásuk konyhájába, ahol magához vett egy hámozókést, majd a lakásból kilépve
egy alkalommal lapockatájékon szúrta a sértettet. Az elsődleges orvosi adatok alapján a sértett
életveszélyes sérülést szenvedett.

A fentiek következtében a nyomozó hatóság emberölés bűntettének kísérlete miatt hallgatta ki
gyanúsítottként a terhelteket.

Ezt követően az ügyészség a gyanú szerint a szúrást elkövető nő letartóztatásának elrendelésére tett
indítványt. Ülésén a bíróság az ügyészség szökés, elrejtőzés megakadályozása érdekében tett
indítványát megalapozottnak találta, míg a védő – elsődlegesen védence szabadlábra helyezésére,
másodsorban Budapest területére korlátozott bűnügyi felügyelet alkalmazására tett – indítványa a
döntés értelmében nem alapos.

Eljárása során a bíróság megállapította, hogy a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúját
egyéb bizonyítékok mellett a szemléről készült jegyzőkönyv, a rendőri feljegyzések és jelentések, a
sértett sérüléseiről készült hivatalos feljegyzés, valamint a gyanúsított ténybeli beismerő vallomása
támasztja alá.

A terhelt bejelentett munkahellyel, igazolt jövedelemmel nem rendelkezik. A bejelentett lakóhelyén
és tartózkodási helyén az elfogása előtt nem tartózkodott, a bűncselekmény elkövetési helyén nem
volt bejelentve, onnan egyébként is elköltözni tervezett. Férje a kereső a családban, két közös kiskorú
gyermeküket nem nevelik, a gyermekek gyámja a férfi édesanyja.

A gyanúsított a bűncselekmény elkövetését követően a helyszínt elhagyta, elfogására a rendőri
intézkedések után került sor. A gyanúsított egyébként más ügyben sem volt elérhető, ezért ellene az
egyik törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja korábban elfogatóparancsot bocsátott ki, mivel
egy jogerősen – kábítószer birtoklásának vétsége miatt – kiszabott közérdekű munka büntetést nem
teljesített.

A bíróság a rendelkezésére álló adatok alapján arra a következtetésre jutott, hogy a gyanúsított
kedvezőtlen egzisztenciális helyzetben van, jelenleg még a lakhatása sem biztosított. Gyermekeit
nem neveli, biztos kötődést nyújtó családi kapcsolataira vonatkozó nyilatkozata egyelőre nem nyert
megerősítést. A terhére rótt bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és a bűnösség megállapítása
esetén várható büntetés nagyságában rejlő fenyegetettségre figyelemmel megalapozottan feltehető,
hogy kényszerintézkedés hiányában a hatóság elől megszökne, elrejtőzne. Indokolása értelmében a
bíróság kizárólag a letartóztatásra tekintett egyetlen olyan korlátozásként, amellyel a gyanúsított
időszerű jelenléte az eljárásban biztosítható.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×