Infostart.hu
eur:
362.06
usd:
311.42
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália
Shards of car glass on the asphalt road.
Nyitókép: Berezko/Getty Images

Elvakította az autóst a lenyugvó nap fénye, aztán jött a baj – videó

Nagy ívben akart balra fordulni, és eközben elütötte a szemből szabályosan közlekedő segédmotorkerékpáros férfit, akinek a csigolyája is eltört.

A nyomozás adatai szerint 2022. július 4-én, 19 óra után közlekedett egy nő személygépkocsijával Nyíregyháza belvárosában a Kígyó utcán, amikor is szeretett volna irányjelző használatával a Tompa Mihály utcára, balra, nagy ívben bekanyarodni.

Vele szemben haladt az úttesten segédmotor-kerékpárjával a sértett. A nőt elvakította az erős napsütés, ezért kanyarodáskor elütötte a motoros férfit, aki a járművével az úttesten felborult. A férfinak nyolc napon túl gyógyuló csigolyatörése és más sérülései keletkeztek, melyek három-négy hónap alatt gyógyultak meg.

A rendőrség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt hallgatta ki gyanúsítottként a nőt, hiszen megszegte a kanyarodásra vonatkozó KRESZ+szabályt, mivel nem adott elsőbbséget a vele szemből érkező járműnek – olvasható az ugyeszseg.hu-n.

Az ügyészség úgy ítélte meg, hogy nem szükséges az ügyet bíróság elé vinni, helye lehet közvetítésnek a felek között. A kifogástalan közlekedési előélettel rendelkező gyanúsított ugyanis vállalta, hogy jóváteszi a sértett kárát, amibe a sértett is beleegyezett. Erre tekintettel az ügyészség közvetítői eljárásra utalta az ügyet, ami azt jelenti, hogy hat hónapra felfüggesztette az eljárást, és a feleknek ez alatt az idő alatt lehetősége lesz arra, hogy a közvetítő előtt megállapodjanak a jóvátételről.

A megállapodást – amennyiben megfelel a törvényeknek – az ügyészség jóvá fogja hagyni, majd ha az teljesedésbe ment, akkor az ügyész megszünteti az eljárást.

Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×