Infostart.hu
eur:
365.43
usd:
311.85
bux:
133872.25
2026. április 26. vasárnap Ervin
Fence wire mesh barbed wire, seamless vector silhouette
Nyitókép: Nosyrevy/Getty Images

Vádat emeltek az egykori MTK-futballista megölésének ügyében

Katzenbach Imre fél milliárd forinttal lépett meg külföldre a vádirat szerint. Bűntársai egyike Baranyjenő térségébe vitte autóval, ott két ember várta egy előre kiásott gödörnél. Agyonverték, holtestét elásták.

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség az egykori focista sérelmére 2009-ben elkövetett emberölési ügyben. A vádiratban három vádlott szerepel; az ügyben érintett Zrt. egyik vezetője mint felbujtó, valamint az emberölés két végrehajtója. A végrehajtókat közvetlenül megbízó 51 éves férfival szemben a főügyészség már korábban vádat emelt – írja közleményében a Fővárosi Főügyészség.

A vádirat szerint az ügy sértettje 2007-ben névlegesen elvállalta egy cég vezetését, tudva, hogy a cég valótlan tartalmú számlákat állít ki egy akkoriban ismert Zrt.-nek. A sértett feladata az volt, hogy a valótlanul kiállított számlák ellenértékét készpénzben felvegye, és az összeget visszajuttassa a Zrt. két vezetőjének – akik közül az egyik már korábban elhunyt, a másik pedig a vádiratban szereplő felbujtó.

A sértett azonban 2009 áprilisában, a fentiek szerint általa felvett 500 millió forintot nem juttatta vissza a Zrt. vezetőinek, hanem azzal külföldre távozott. Pár hónappal később a társaság két vezetője a sértett tartózkodási helyéről tudomást szerzett, majd a sértettet hazahozatták.

A cég vezetőit dühítette, hogy a sértett az elvitt pénz jelentős részével nem számolt el, egyúttal pedig

tartottak is a sértettől, mert túl sokat tudott róluk és féltek, hogy a hatóságokhoz fordul, mivel már nem akart részt venni a bűnös tevékenységükben.

Mindezen körülmények miatt a két cégvezető a vád szerint elhatározta, hogy megöletik a sértettet. Ennek megfelelően, 2009. szeptember elején az emberölésre megbízást adtak egyik emberüknek, egy 51 éves férfinak – akivel szemben a Fővárosi Főügyészség már korábban vádat emelt.

Az 51 éves férfi a megbízást elfogadta, azonban a tényleges végrehajtásra ő is megbízást adott; egy régi barátját kérte fel a sértett megölésére. A férfi vállalta az emberölés végrehajtását, de cserébe ingyen vadászati lehetőséget, valamint legalább 3 millió forintot kért magának, valamint a maga mellé bevont másik végrehajtónak – aki az ügy harmadik vádlottja.

A vád szerint az 51 éves megbízó 2009. szeptember 28-án a benne bízó, gyanútlan sértettet gépkocsival Baranyajenő térségébe, egy általa előre kiásatott gödör közelébe vitte, ahol a két végrehajtó már várta őket. Az autóból kiszálló sértettet az ott várakozó két férfi rögtön megtámadta, miközben az 51 éves megbízó elhajtott a helyszínről. A két vádlott közül az egyik lefogta a sértettet, társa pedig súlyosan bántalmazta, aminek következtében a sértett a helyszínen életét vesztette. A vádlottak ezután a sértett holttestét az előre kiásott gödörbe helyezték, és a testet földdel befedték.

A sértett Baranyajenő külterületén elásott földi maradványait a nyomozó hatóság 2020. október 22-én találta meg.

A Fővárosi Főügyészség az ügyben előre kitervelten, nyereségvágyból és aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A főügyészség mindhárom vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban.

A sértettet a helyszínre szállító 51 éves férfival szemben a Fővárosi Főügyészség egy elkülönített eljárásban már korábban vádat emelt.

A Fővárosi Főügyészség indítványára a bíróság az egyik vádlott, a felbujtással vádolt egykori cégvezető vezető védőjét kizárta a büntetőeljárásból. A végzés nem végleges.

Címlapról ajánljuk
Beteg ember, aki gonoszul nézett ki - megszólalt Donald Trump a merényletkísérlet után
videó a merénylőről

Beteg ember, aki gonoszul nézett ki - megszólalt Donald Trump a merényletkísérlet után

Biztonságban van Donald Trump amerikai elnök és felesége, Melania Trump, miután szombat este egy fegyveres támadó tüzet nyitott a Fehér Házi Tudósítók Egyesületének (WHCA) éves gálavacsoráján. Az incidens során a Titkosszolgálat egyik ügynöke megsebesült, a támadót pedig letartóztatták.

Magyar Péter: tízmilliárdos értékben menekítik ki a vagyont, utalásokat zárolt a NAV

Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése - mondta a Tisza Párt elnöke, leendő miniszterelnök szombaton a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
inforadio
ARÉNA
2026.04.27. hétfő, 18:00
Papp Zsolt György
a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke
Nagy gondok vannak az Audinál, drasztikus lépésekre szánta el magát a cég

Nagy gondok vannak az Audinál, drasztikus lépésekre szánta el magát a cég

Nehéz helyzetbe került az Audi a világ legnagyobb autópiacán, Kínában, ahol a német prémiumgyártó korábban évtizedeken át az egyik legerősebb külföldi márkának számított. A vállalat sorozatban a harmadik évét zárhatja csökkenő kínai eladásokkal, miközben olyan helyi szereplők erősödtek meg látványosan, mint a BYD, a Geely, vagy éppen a telefonjairól ismert Xiaomi. Az Audi problémái jól mutatják, mekkorát fordult a világ a kínai autópiacon, ahol a német gyártók korábbi technológiai fölénye szép lassan elkezdett eltűnni. Még a héten bemutatott új AUDI E7X SUV is a helyi partnerek technológiáját használja, ami jelentős irányváltás egy olyan márka számára, amelynek identitása hosszú éveken át a német mérnöki tudásra épült.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×