Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Close up on an adult black males hand holding a knife
Nyitókép: Martin Chavez/Getty Images

Minden ok nélkül késelt a nyílt utcán

A vád szerint a támadó minden előzmény nélkül, hátulról támadt rá késsel egy másik férfira, aki a barátnőjével sétált.

A vádirat szerint a sértett és barátnője 2020. május 5-én este a XIII. kerület, Katona József utcában a járdán sétált. Mögöttük haladt a vádlott, aki egy ideig szorosan követte őket, majd minden előzmény nélkül – ittasan, valamint gyógyszer hatása alatt – egy késsel megtámadta a férfit.

Ennek során a támadó a kezében tartott zsebkéssel a sértettet hátulról, felülről lefelé irányuló mozdulattal, lapocka tájékon szúrta. A támadást észlelve, a sértett védekezésképpen felemelte a karját, és a vádlott felé fordult, ekkor azonban a vádlott a támadást folytatva, még legalább kétszer a sértett felső teste irányába szúrt. A szúrások a védekező sértett karját érték.

Az elkövető ezután meglökte a sértettet, aki a földre esett, majd miután felállt a földről, támadója még egyszer megszúrta őt, a szúrás ebben az esetben a sértett hasát érte. A férfi a további támadás elkerülése érdekében a hátizsákját maga elé tartva hátrált, barátnőjével az utca túloldalára ment. A vádlott azonban követte őket, majd a kezében tartott késsel a folyamatosan hátráló sértett irányába hadonászó-kaszáló mozdulatokat tett, amelynek során a sértettet az arcán és a nyakán is megvágta.

A sértett és barátnője végül bemenekült egy XIII. kerület társasházba, az utcán tartózkodó szemtanúk pedig értesítették a rendőröket, akik a vádlottat elfogták – írja az ugyeszseg.hu, amely honlapján egy videót is megosztott a követésről és arról, amint a férfi felemeli az előtte haladók mögött a kezét.

A sértett a lapockáján, hasán, arcán, nyakán és karján számos szúrt-metszett sérülést szenvedett.

A támadás – annak eszközére, módjára, a támadott testtájékokra figyelemmel – alkalmas volt a bekövetkezettnél jóval súlyosabb, életveszélyes sérülés okozására is, annak elmaradása csak a sértett védekezésének és a véletlennek volt köszönhető.

A Fővárosi Főügyészség a férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérletével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott. A vádlott jelenleg egy másik, korábbi ügyben kiszabott jogerős szabadságvesztés büntetést tölt.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Kiszabadult a szélsőjobboldali szellem a palackból: Európában jól ismert üzenetekkel erősödik a „japán Trump”

Kiszabadult a szélsőjobboldali szellem a palackból: Európában jól ismert üzenetekkel erősödik a „japán Trump”

Az utóbbi évek alaposan átrajzolták Japán politikai életének valóságát. Az elmúlt 70 évben szinte folyamatosan kormányzó jobboldali Liberális Demokrata Párt (LDP) történelmi válságát éli, közben új formációk emelkednek fel. A helyzet 2025 novemberében forró lett Tokióban, amikor a kormányfő kijelentette, hogy a szigetország beavatkozna katonailag, amennyiben Kína megtámadná Tajvant. A mondatok súlyos feszültséghez vezettek, ám ennél is érdekesebb, hogy a miképpen hatott a szigetországban már egyébként is erősödő japán nacionalizmusra. Ennek legfőbb képviselője már okozott meglepetést választások során, ráadásul olyan politikai trendek törtek be az ország mindennapjaiba, amelyek máshol már jól ismertek lehetnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×