Infostart.hu
eur:
367.75
usd:
317.15
bux:
0
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda
Nyitókép: YouTube/Magyarország Ügyészsége

Állam elleni bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsították a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya vezetőit

Állami vezetők és bírák ellen készülhettek támadásokra az elsődleges gyanú szerint, ez egészült most ki.

Állam elleni bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsította az ügyészség a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya elnevezésű csoport két vezetőjét kedden - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. A feltételezett elkövetőket hétfőn emberölés előkészületének gyanújával vették őrizetbe, ami kedden kiegészült alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló bűntettel.

Az ügyészség szerint a gyanúsítottak létrehozták az úgynevezett Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya nevű, az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezetet, egyiküket bírói hatalommal ruházták fel, míg a másik gyanúsított feladata a végrehajtói hatalom megszervezése volt. A gyanúsítottak új "alkotmányt" is megfogalmaztak, melynek egyik pontja szerint a társadalom minden tagjának "mindazzal szemben, aki vagy ami megsérti az alkotmányos alapelvek előző pontokban megfogalmazott értékrendjét, joga és kötelessége a hűtlenség vádja nélkül akár élete árán is ellentmondani és ellenállni".

A gyanúsítottak részben nyílt, részben konspirált tagságú szervezetet működtettek, amelyet a közösségi médiában is megjelenítettek. A gyanúsítottak - antiszemita nézeteik hangoztatása mellett - az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására konkrét intézkedéseket tettek, amikor tagságukat a gyűlésükön és az interneten keresztül közéleti szereplők megölésére hívták fel.

A nyomozó ügyészség indítványozta a gyanúsítottak letartóztatását, a kényszerintézkedés tárgyában a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája dönt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Címlapról ajánljuk
Koren Balázs az Arénában: álvalóságba kerülhetnek a diákok az AI miatt

Koren Balázs az Arénában: álvalóságba kerülhetnek a diákok az AI miatt

Meg kell találni a mesterséges intelligencia helyét az oktatásban, vagyis azt, hogyan szolgálhatja eszközként a tanulást – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Koren Balázs, a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője, aki szerint az a diák, aki úgy használja az AI-t, hogy segítse a megértést, nagyon jól jár, de aki csak megoldatja vele maga helyett a feladatokat, az „álvalóságba” kerül.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×