Infostart.hu
eur:
378.58
usd:
321.5
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyitókép: Forrás: police.hu

Nem adott elsőbbséget, majd elhajtott, pedig a másik sofőr megsérült a balesetben – fotó

Egy buszmegállóból hajtott ki a vétkes sofőr, a másik autó az árokban kötött ki.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya büntetőeljárást folytatott egy 21 éves nővel szemben, aki 2021. június 19-én 11 óra 40 perc körül a hugyagi autóbuszmegállóból személygépkocsival hirtelen balra kanyarodott, miközben az úttesten keresztbe fordult, és nem biztosított elsőbbséget az Őrhalom irányából érkező, Szécsény felé egyenesen közlekedő gépkocsi részére. A vétlen sofőr az ütközés elkerülése érdekében balra kormányozta a járművet, majd az árokba sodródott. A férfi a baleset következtében megsérült – írja honlapján a rendőrség.

A 21 éves nő észlelte, hogy a férfi a gépkocsival az árokba hajtott, azonban a helyszínről úgy ment tovább, hogy nem győződött meg arról, megsérült-e valaki, vagy segítségnyújtásra szorul-e.

A rendőrök a nőt segítségnyújtás elmulasztása bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

A nő ellen – mivel a buszöböl-várakozóhelyről úgy indult el, hogy nem biztosított elsőbbséget az úttesten közlekedő járművek részére, továbbá forgalomból kivont járművel közlekedett, ezzel megszegte a KRESZ rendelkezéseit és szabálysértést követett el – a hatóság külön szabálysértési eljárást kezdeményezett.

Az ügyben a közlekedésrendészeti osztály munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat az illetékes ügyészségnek megküldték.

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×