Infostart.hu
eur:
379.48
usd:
321.74
bux:
131633.44
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Forrás: police.hu

Öten mentek az áldozatra az otthonában, esélyt sem hagytak neki

A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy ötfős társaság ellen, amely a vád szerint értékeiért, kirívóan brutális módon megölt egy dunavarsányi férfit.

A vádirat szerint az öt elkövető 2019. december 31-én Dunavarsányban egy rokonuknál fogyasztott napközben alkoholt, majd onnan egy veszekedés miatt távozniuk kellett az este folyamán – írja honlapján az ügyészség.

Ezután az egyik elkövető ötletére a csapat megjelent a sértett szintén dunavarsányi lakcímén eleve azzal a szándékkal, hogy tőle pénzt szerezzenek a további mulatáshoz. Ugyan az ingatlanra a sértettel engedélye nélkül jutottak be, de amikor őket észrevette – mivel ismerték egymást korábbról – a sértett beszélgetni kezdett velük, majd közösen fogyasztottak a garázsban alkoholt is. Annak során azonban az egyik elkövető összeszólalkozott a sértettel, aki ezután az egész csapatot elküldte az ingatlanjáról.

Távozásuk után, még az ingatlan utcájában az elkövetők megbeszélték, hogy visszamennek és a sértettet megölik az értékeiért.

Ezután ketten közülük erőszakkal benyomultak a házba, majd egyikük eszméletlenre verte a sértettet, míg utána érkező társai értékek után kutattak. A magához térő sértettől az elkövetők pénzt követeltek, miközben egyikük többször fejbe rúgta, míg másikuk két ízben is megszúrta késsel. Végül az elkövetők mindenféle kezükbe kerülő dologgal – így üveg- és porcelántárgyakkal, székkel – ütötték a sértett fejét, sőt még egy mikrohullámú sütőt is hozzávágtak, majd egy nehéz étkezőasztalt is ráborítottak.

A bántalmazás során elszenvedett sérülések következtében a sértett a helyszínen életét vesztette.

Ezután az elkövetők az általuk a házból összeszedett értéktárgyakkal és élelmiszerrel eltávoztak.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság két héten belül elfogta az elkövetőket, akik közül négyen letartóztatásban egyikük pedig bűnügyi felügyeletben várja az eljárás befejezését.

A Pest Megyei Főügyészség mind az öt elkövető ellen nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat.

Címlapról ajánljuk
Elemző: egyre nehezebben viselik az áram- és fűtéskimaradásokat az ukránok

Elemző: egyre nehezebben viselik az áram- és fűtéskimaradásokat az ukránok

A Kijevet és más ukrán településeket ért orosz légitámadások után egy-két hétnek el kell telnie, mire jobb lesz a helyzet, de várhatóan akkor sem lesz teljes a hőtermelés, legfeljebb 60-70 százalékos – mondta az InfoRádióban Olekszij Anton. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője hozzátette: azzal, hogy az oroszok az áramátviteli rendszereket támadják, Ukrajnában egyszerűen nem tudják áthozni az áramot egyik helyről a másikra.

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszolt.
Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Szerdán Abu-Dzabiban mindeközben folytatódott a háromoldalú béketárgyalás Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. Rusztem Umerov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára "jelentőségteljesnek" és "produktívnak" nevezte az egyeztetést, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a folyamat eddigi legfőbb eredménye az orosz-ukrán fogolycsereprogram újraindítása. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×