Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor
Ütközésben összetört rendőrautó a VII. kerületben, a Dózsa György út és a Damjanich utca kereszteződésében 2019. március 27-én. Az ütközést követően egy harmadik autó nekiütközött a rendőrautónak. A balesetben az elsődleges információk szerint ketten megsérültek.
Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Döntött a bíróság Lovasi András balesete ügyében

A zenész az ítélet egy része ellen fellebbezett.

A Kispál és a Borz, valamint a Kiscsillag frontembere tavaly márciusban okozott balesetet, amikor a terepjárójával a tilos jelzés ellenére behajtott a Dózsa György út és a Damjanich utca kereszteződésébe, ahol összeütközött egy rendőrautóval, amelynek egy harmadik autó is nekicsapódott.

A járőrkocsiban utazó két rendőr közül az egyik súlyosan megsérült, eltört a kulcscsontja, valamint több foga is kitört. Lovasi elismerte a felelősségét a balesetben, az ügyészség pedig május közepén vádat emelt.

A Blikk azt írja, a bíróság már döntött is. „A kérdezett ügyben tájékoztatom, hogy a vádemelés eredményes volt. A Pesti Központi Kerületi Bíróság büntetővégzésében 225 ezer forint pénzbüntetést és egy év közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki a vádlottal szemben” – írta a lap megkeresésére Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Lovasi tudomásul vette és elfogadta a bíróság büntetővégzésben hozott döntését, ügyvédjével mégis a fellebbezés mellett döntöttek, tárgyalást kérnek. Az ügyvéd azzal érvel, hogy túlzó döntés, hogy egy évre be akarják vonni a zenész vezetői engedélyét. "Abban sem vagyok biztos, hogy indokolt, hogy eltiltsák őt a vezetéstől. Lovasi András közlekedési előélete makulátlan, túlzó lenne ez a büntetés. Előreláthatólag a tárgyalást ősszel tűzheti ki a bíróság, addig nem zárul le az ügy" – mondta Lovasi védője, dr. Balázsi Bence.

Címlapról ajánljuk
Temérdek aranyon ül Szudán – de hiába, fegyveres kiskirályok rabolják szét

Temérdek aranyon ül Szudán – de hiába, fegyveres kiskirályok rabolják szét

Több mint 1,25 millió menekült tér vissza a polgárháború által sújtott Szudánba – derül ki az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közléséből. Ennek okairól és lehetséges következményeiről Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt az InfoRádióban.

Már kimutatható, hogy az újabb generációk képességeit rontották az okoseszközök

Most első alkalommal fordulhat elő, hogy egy fiatal generáció bizonyos képességekben rosszabbul teljesít, mint a szülei korosztálya – mondta Pöltl Ákos. A Semmelweis Egészségfejlesztési Központ digitális gyermekvédelmi szakértője a Kék Bolygó podcastban arról beszélt, hogyan befolyásolhatja a túlzott okostelefon-használat a gyerekek idegrendszeri fejlődését, figyelmét és tanulási képességeit.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Tisza-kormány: 10 millió forinthoz jutnak a magyar kkv-k, az autópálya-koncesszió lesz a következő dominó

Tisza-kormány: 10 millió forinthoz jutnak a magyar kkv-k, az autópálya-koncesszió lesz a következő dominó

Kapitány István gazdasági és energetikai tárcavezető szombaton bejelentette, hogy a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési program keretében a kormány 4+4 milliárd forint összegű kedvezményes hitelt és vissza nem térítendő támogatást folyósít mintegy 800, döntően mikro- és kisvállalkozás számára. Az úgynevezett 5+5 konstrukcióban minden érintett vállalkozás 10 millió forint extra forráshoz jut. A kabinet emellett az autópálya-koncesszió 35 éves szerződését is vizsgálni kezdi, Magyar Péter szerint ez lesz a kormány következő lépése a dohány- és kaszinó-koncessziók radikális átalakítása után. Kapitány István az autósokhoz is szólt: elmondása szerint a kormány olyan megoldásokon dolgozik az elszabaduló világpiaci árak közepette, amely a korábbi hatósági áras modellel szemben nem okoz készlethiányt, és nem kerül havonta több tízmilliárd forintba a költségvetésnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×