Infostart.hu
eur:
379.91
usd:
321.99
bux:
127039.47
2026. február 23. hétfő Alfréd

Letartóztatták a férfit, aki eltörte egy rendőr kezét

A Debreceni Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 42 éves férfinak a letartóztatását, akit hivatalos személy elleni erőszak bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsít a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságra egy a megyében lévő településről péntek ájjelcsendháborításról érkezett állampolgári bejelentés. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol az ott tartózkodók nem voltak együttműködőek, nem akarták személyazonosságukat igazolni, a gyanúsított pedig becsmérlő kijelentést tett a rendőrökre. Az ingatlan udvarán több mint 10 személy tartózkodott, ezért a rendőrök további erősítést kértek a helyszínre. A rendőrök kiakarták nyitni a kertkaput, amit a túloldalon állók nem hagytak és obszcén szavakkal illették az egyenruhásokat.

Az ittas állapotban lévő gyanúsított egy alkalommal meg akarta ütni az egyik intézkedő rendőrt, aki azonban el tudott hajolni. Ezt követően az egyenruhások nekifeszültek a kertkapunak, amit sikerült betolniuk. A rendőrök bementek az udvarra, azonban az áthaladás közben

a 42 éves gyanúsított két kézzel nagy erővel betolta a kaput, amely rázáródott az egyik rendőr kezére. A járőr nyolc napon túl gyógyuló, többszörös csonttörést szenvedett.

A rendőr még kitudta nyitni a kaput és az előtte haladó társa segítségére sietett, majd intézkedés alá vonták a helyszínen tartózkodókat. A 42 éves férfi a bilincselésnek ellenállt, végig szabadulni próbált a fogásból, amely során az egyik rendőr láthatósági mellényét is megfogta és leszakította. A rendőrök végül könnygáz sprayt vetettek be, amelyet követően a 42 éves szigethalmi férfit megbilincselték.

A bíróság álláspontja szerint indokolt a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazása a gyanúsítottal szemben, mivel megalapozottan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított - a büntetés várható mértékére tekintettel - megszökne, elrejtőzne.

A nyomozási bíró indoklásában azt is elmondta, hogy bár a férfi büntetlen előéletű, azonban a rendőri intézkedésnek nagy erővel és kitartó szándékkal végletekig ellenállt, továbbá a járványhelyzet idején a szabályok betartása és a rendőrök védelme is különösen fontos.

A bíróság végzése nem végleges, ellene a gyanúsított és védője fellebbezett.

Címlapról ajánljuk
Szakíró: óriási káosz lehet a rajtoknál a Forma–1 új érájában

Szakíró: óriási káosz lehet a rajtoknál a Forma–1 új érájában

Az új motorszabályok miatt a szezon elején a megszokottakhoz képest akár nagyobb arányban is hibázhatnak a versenyzők, ami rizikós helyzeteket szülhet egy-egy rajtprocedúránál – mondta az InfoRádióban Vámosi Péter. A motorsportol.hu főszerkesztője arra is kitért, miért éppen a Ferrari profitálhat sokat ebből.

Orbán Viktor: ez felülírja a kampányt

„Orosz olaj és gáz nélkül a benzin ára 1000 forint lenne, a háztartások rezsiköltségei pedig három-négyszeresére emelkednének. Ezzel zsarolnak az ukránok, és ehhez asszisztál a Tisza. Csak a Fidesz a biztos választás!” – fogalmazott kormányfő hétfő reggel.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Ukrajna vasárnap drónok százaival támadta Oroszországot, ezért átmenetileg korlátozták a légi forgalmat Moszkva négy repülőterén. Ez azt követte, hogy Oroszország csaknem 300 drónnal és ötven rakétával mért tömeges csapássorozatot Ukrajnára vasárnapra virradóan, egy ember meghalt a kijevi régióban. Közben Lvivben (Lembergben) robbanások következtében meghalt egy 23 éves rendőrnő, 25-en pedig megsérültek. A nyugat-ukrajnai nagyváros polgármestere és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint orosz terrorcselekmény történt. Steve Witkoff, Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja elárulta: az ukrajnai háború lezárása a "vezetők szintjén" ütközik nehézségekbe, de heteken belül újabb tárgyalási forduló várható, ami akár orosz-ukrán csúcstalálkozóhoz is vezethet. Ezen Trump csak akkor venne részt, ha úgy érzi, képes azt "kiteljesíteni", és a "legjobb eredményt" elérni. Orosz sajtóhírek szerint most csütörtökön folytatódhat a tárgyalás. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbb fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×