Infostart.hu
eur:
364.9
usd:
325.95
bux:
144715.18
2026. november 3. kedd Győző

Magyar állampolgár is az a férfi, akit egy francia budapesti meggyilkolása miatt tartóztattak le

A gyanúsítás szerint a férfi szombat hajnalban Budapest V. kerületében egy késsel – minden előzmény nélkül – szívtájékon szúrt egy francia állampolgárt, aki a helyszínen meghalt.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2020. március 11-ig – elrendelte a férfi letartóztatását. A bíróság közleménye szerint az ügyészség a terhelt letartóztatását, míg a védő – a gyanúsított bipoláris zavarára hivatkozva – a férfi előzetes kényszergyógykezelésének elrendelését kérte. A bíróság az ügyészség indítványát találta megalapozottnak.

A közleményből az is kiderül, hogy

a terhelt amerikai-brit-magyar állampolgár, Magyarországon bejelentett lakó-, illetve tartózkodási hellyel nem rendelkezik, a bűncselekmény helyszínét elhagyta.

Mindezek és a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény miatt kiszabható büntetés mértéke alapján megalapozottan lehet következtetni arra, hogy a gyanúsított kényszerintézkedés hiányában a hatóságok elől megszökne, vagy elrejtőzne.

A gyanúsított büntetlen előéletű, azonban a vallomása, a nyomozás adatai, valamint a cselekmény
céltalan jellege és előzménynélkülisége alapján feltehető, hogy a terhelt indokolatlan agressziója
mögött kóros elmeállapot állhat fenn. A terhelt elmondása szerint bipoláris zavarban szenved és az
Egyesült Államokban alkoholfüggősége miatt kezelik. Figyelemmel minderre a bíróság szerint vele
szemben fennáll a bűnismétlés veszélye.

A bíróság a végzésben kifejtette, hogy szakértői vélemény hiányában jelenleg nincs lehetőség az
előzetes kényszergyógykezelés elrendelésére és olyan dokumentum sem áll a bíróság rendelkezésére, amely alapján következtetni lehetne arra, hogy a gyanúsított elmeállapota, pszichés betegsége feltétlenül indokolja az orvosi kezelést, azaz az IMEI-ben történő elhelyezést.

A végzés szerint az eljárás jelen szakaszában a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok a terhelt
esetében kizárólag letartóztatással biztosíthatók. A végzés végleges.

Az Infostart is beszámolt a főváros V. kerületében, a Ferenczy István utcában történt. A Blikk információi szerint a 26 éves gyanúsított azt mondta, korábban nem találkozott a francia férfival, a gyilkosság elkövetését azzal indokolta, hogy rossz napja volt. A 25 éves áldozatról kiderült, hogy három napra érkezett Budapestre, ahol a születésnapját szerette volna megünnepelni.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×