Infostart.hu
eur:
364.41
usd:
324.58
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pixabay

Kocsit loptak a javítóintézetből szökött fiatalok

Már többszörösen büntetett 16 és 19 éves fiatal ellen emeltek vádat Zalában, miután megszöktek a nagykanizsai javítóintézetből, autót loptak, illetve autóbuszból és hulladékszállító járműből pénzt és üzemanyagot próbáltak lopni .

Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője elmondta, hogy a 16 éves fiúval szemben korábban a bíróság próbára bocsátást alkalmazott, de újabb bűncselekmények miatt hároméves javítóintézeti nevelésre ítélték, és most is folyik ellene büntetőeljárás.

A 19 éves fiatalt a bíróság kétszer közérdekű munka végzésére kötelezte, majd lopás miatt kétéves javítóintézeti nevelésre ítélte.

Tavaly szeptemberben döntöttek úgy, hogy megszöknek a Debreceni Javítóintézet Nagykanizsai Telephelyéről, és hazamennek Szombathelyre. A kerítésen keresztül kijutottak az intézetből, majd néhány kilométerrel távolabb

találtak egy személyautót lehúzott ablakkal, és benne az indítókulccsal.

A kocsival Keszthelyre mentek, ahol a Volán-telepen akartak üzemanyagot lopni. A drótkerítésen átjutva egy autóbusz ablakán át bemásztak a járműbe, felfeszítették a műszerfalon lévő kasszát, de pénzt nem találtak. Ezután egy szemétgyűjtő gépkocsi tanksapkájának fedelét csavarták le, de nem tudtak belőle gázolajat lopni.

A két fiatal a lopott autóban éjszakázott, majd másnap indultak tovább Szombathely felé, Káld után azonban a rendőrök elfogták őket.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség mindkettőjük ellen jármű önkényes elvétele és más bűncselekmények miatt emelt vádat.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Elromlott a hangulat a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában úgy tűnik, hogy többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában esések bontakoztak ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban járnak, a biztonságot kereső befektetők pedig az állampapírok felé fordultak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×