Infostart.hu
eur:
363.88
usd:
323.57
bux:
147196.99
2026. november 4. szerda Károly

Súlyos büntetés vár a kutyáját az autó után kötő magyar nőre

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányságon befejeződött annak az ügynek a vizsgálata, amelynek gyanúsítottja a kocsijához kötve húzta a kutyáját. Cselekményét vétségről bűntettre módosították a nyomozók.

Augusztus 5-én állatkínzásról érkezett lakossági bejelentés a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra. A feljelentő elmondta, hogy az 5413-as számú úton egy autót látott közlekedni, amelynek a hátsó lökhárítójához egy nagyobb testű kutya volt kötve. Az állat egy ideig futott a kocsi után, de rövid idő múlva nem tudta tartani a sebességet, és elesett. A járművet vezető asszony az ekkor már földön fekvő ebet megállás nélkül vontatta tovább.

A bejelentést követően a járőrök azonnal a megadott helyre mentek, de a kutya időközben elpusztult, tetemét az elkövető el is ásta. Az autó vezetőjét – egy 68 éves balotaszállási nőt – a rendőrök előállították, és állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

A nyomozás során kirendelt szakértő azt állapította meg, hogy a kutya azért pusztult el, mert az asszony cselekménye különös szenvedést okozott háziállatának. A nyomozók a szakértői vélemény alapján módosították a gyanúsítást, és a nő cselekményét vétségről állatkínzás bűntettére minősítették át, és az iratokat vádemelés javaslatával átadták az illetékes járási ügyészségnek.

Címlapról ajánljuk
Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

November 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján nyílnak az úgynevezett ügynökakták a Nyitottaktak.hu weboldal élesedésével, ez alkalomból a miniszterelnök a szakminiszterrel és az Állambiztonsági Levéltár főigazgatójával tart tájékoztatót. Cikkünk frissül.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Erste: 1000 milliárd forinttal eshet vissza a lakáshitelpiac, továbbra is vár a rendszerváltásra a bankszektor

Erste: 1000 milliárd forinttal eshet vissza a lakáshitelpiac, továbbra is vár a rendszerváltásra a bankszektor

A szokásoshoz képest megduplázta a lakáshitel-befogadásokat az Otthon Start kifutása az elmúlt három hétben az Erste Banknál. Az előrehozott keresletnek is szerepe lehet tehát abban, hogy a 3000 milliárd forintot is meghaladhatja a bankszektor lakáshitel-kihelyezése, jövőre viszont 2000 milliárd forint környékére eshet vissza a bank várakozásai szerint az idei abszolút történelmi csúcsról. A társaság sajtótájékoztatóján kiderült: 25%-kal 84,5 milliárd forintra esett vissza a bank nyeresége az első három negyedévben, részben az extraprofitadó növekedésre, részben a kamatstop határidejének eltörlése miatt - a különterhek szempontjából Jelasity Radován szerint továbbra is vár a bankszektor a „rendszerváltásra”.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×