Infostart.hu
eur:
363.95
usd:
323.69
bux:
147244.1
2026. november 4. szerda Károly

Újabb információk a ráckevei tömegverekedésről

Öt embert előállított és egy ember letartóztatását kezdeményezte a rendőrség a tegnap esti, ráckevei tömegverekedés után.

Csütörtök este 6-kor több bejelentés is érkezett a rendőrségre, melyek szerint Ráckevén két család között veszekedés tört ki. Ennek során kezükben vascsövekkel, kardokkal, szablyákkal, vasvillával estek egymásnak.

"A helyiek több lövést is hallottak, a rendőrök jelentős erőkkel vonultak a helyszínre, a verekedőket megfékezték, a közrendet helyreállították" - számolt be a történtekről az InfoRádióban Szabóné Berki Bianka főhadnagy, a Pest megyei rendőrség sajtósa.

Még a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeit is a helyszínre küldték, ők a rendőrséggel összefogva 5 személyt elfogtak, majd a rendőrkapitányságra előállítottak.

Egy ráckevei lakost életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetése miatt őrizetbe vettek, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Szakértők bevonásával vizsgálják tovább az eset körülményeit.

A rendőrök "a szükséges erőkkel" továbbra is őrzik Ráckeve nyugalmát - tudatta Szabóné Berki Bianka.

Hogy mi állhat a háttérben, azzal kapcsolatban az Index azt írta, egy hetek óta tartó vita után szabadultak el az indulatok. A lap értesülései szerint az egyik "csoport" tagja olyan drogtól lett rosszul, amit a másik bandától kapott, ezért először a múlt héten álltak bosszút, a vascső akkor is előkerült. Most csütörtökön volt a "második felvonás". A mostani balhé előtt a Facebookon, élő videókban üzengettek egymásnak. Egyikőjük például arról beszélt, hogy „aki nem jelentkezik nála másnap 10 órakor, annak elvágták a gyertyáját”.

Az egyik, csütörtökön véresre vert áldozat, Sztojka Sándor még napokig turbánt kell, hogy hordjon, testvére az összecsapás véresre vert sérültje, a beszámoló szerint "egy vasvilla állt ki a fejéből" - írja az Origo.hu. A portál beszámolója szerint a konfliktus pár napos csak, egy férfi egy másiktól tüzet kért, de nem kapott, az ezt övező konfliktus fajult el. Később a két kialakult társaság 3-3 embert jelölt meg arra, hogy megverekedjenek, de az egyik társaság nem jelent meg, ezért törtek végül egymásra. Az Origónak nyilatkozó férfi szerint a konfliktusnak semmi köze a droghoz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

November 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján nyílnak az úgynevezett ügynökakták a Nyitottaktak.hu weboldal élesedésével, ez alkalomból a miniszterelnök a szakminiszterrel és az Állambiztonsági Levéltár főigazgatójával tart tájékoztatót. Cikkünk frissül.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Elromlott a hangulat a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában esések bontakoztak ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban járnak, a biztonságot kereső befektetők pedig az állampapírok felé fordultak. A gyenge nemzetközi hangulattal szemben Európában erősödés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×