Infostart.hu
eur:
362.64
usd:
322.59
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Police.hu

Előkerült a lányával és a fegyverével eltűntnek hitt exrendőr

A rendőrség korábban egy szót sem szól a pisztolyról, és arról sem, hogy a férfi korábban a kötelékükben dolgozott.

Két búcsúlevelet is hátrahagyva köddé vált Remport Zoltán exrendőr - 17 éves lányával és pisztolyával együtt. A Bors információi szerint a húsvéti hétvégén tűntek el Dunavarsányból, az eltűnés tényét korábban a Police.hu is közölte.

A búcsúleveleket a lány vetette papírra, de az egyiket az apja nevében írta,

aki nemrég leszerelt, azóta pedig biztonsági őrként dolgozott.

Az ismerősök szerint lány csak pár éve vette fel a kapcsolatot az apjával, akihez oda is költözött, de egy-egy alkalommal csúnyán összevesztek. A Police.hu rendőrségi portálon is látható volt kettejük közös képe.

Egészen kedd kora délutánig, amikor is rendőrök jelentek meg a férfi háza előtt, majd kisvártatva elhajtottak, mégpedig azért, mert a férfi és a lánya megkerült - írja a Blikk.

A szigetszentmiklósi rendőrök Dunavarsány külterületén figyeltek fel a gyalogosan közlekedő apára és lányára. A férfit és gyermekét előállították a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságra, ahol azt igyekeznek kideríteni, miért tűntek el. Az elsődleges adatok szerint sem a férfi, sem a lány sérelmére nem történt bűncselekmény eltűnésük ideje alatt.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×