Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pixabay

Szétverte saját autóját egy férfi, mert nem engedték ittasan vezetni

A céges rendezvényen ittas állapotba került a vádlott, mégis autót akart vezetni a buli után. Az egyik munkatársa megakadályozta ebben.

Az Esztergomi Járási Ügyészség garázdaság miatt nyújtott be vádiratot egy férfival szemben, aki a miatti dühében, hogy elvették tőle a gépjárműve indítókulcsát, gyakorlatilag összetörte a kocsiját. A jármű első szélvédőjét könyökkel betörte, a hátsó lámpáját kitörte, a hátsó csomagtartón lévő spoilert letépte, valamint több alkalommal belerúgott a személygépkocsiba, és ezzel az ügyészség szerint kihívóan közösségellenes és erőszakos magatartást tanúsított.

A vádlott 2018. december 8-án az esti órákban egy céges rendezvényen vett részt egy nyergesújfalui vendéglőben, ahová kocsival érkezett.

A rendezvényen a vádlott ittas állapotba került, majd be akart ülni a kocsijába, hogy azzal hajtson el

- olvasható a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség közleményében.

A férfit egyik kollégája megpróbálta lebeszélni arról, hogy volán mögé üljön, a vádlott azonban nem hallgatott rá. Ekkor az ittas férfi munkatársa kivette annak kabátzsebéből a gépjármű indítókulcsát.

A vádlott emiatt dühös lett, és a saját gépjárművét úgy megrongálta, hogy az erőszakos magatartása egyben kihívóan közösségellenes is volt, ezzel a garázdaság vétségét követte el.

Az ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy az Esztergomi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlottat jóvátételi munka elvégzésére ítélje.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×