Infostart.hu
eur:
379.61
usd:
321.83
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Stefán Andrea Jozefa trolibuszvezető, a Szegedi Közlekedési Kft. csapatának tagja versenyez a tömegközlekedési járművezetők országos versenyén a BKV Zrt. Zách utcai telephelyén 2018. június 2-án.
Nyitókép: MTI Fotó: Illyés Tibor

Megkéselte a trolivezetőt, mert leszállította a dohányzás miatt

 Felfegyverkezve elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszakért és súlyos testi sértés kísérletéért emeltek vádat az 51 éves férfi ellen.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleménye szerint az 51 éves férfi tavaly, egy júliusi déliutánon ittas állapotban a 70-es trolibuszon utazott, és cigarettázott, amikor a XIV. kerület, Olof Palme sétány és Zichy utca kereszteződésénél található megállónál a jármű vezetője odament hozzá és felszólította, hogy szálljon le a troliról.

A férfi ezt meg is tette, ám hirtelen visszafordult, egyik lábával fellépett a járműre, miközben elővett egy bicskát, amellyel megszúrta a tőle éppen távolodó sofőrt. A vezető részbe kitért a szúrás elől, azonban a karja így is könnyebben sérült.

A BRFK XIV. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai a vádlottat rövid időn belül elfogták, a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség pedig vádat emelt ellene felfegyverkezve elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt. A férfit emiatt akár tizenegy év szabadságvesztéssel is sújthatják - áll a fővrosi főügyész közleményében.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×