Infostart.hu
eur:
363.94
usd:
325.5
bux:
143103.75
2026. november 6. péntek Lénárd

Pornográf felvételeket készített és osztott meg a rá bízott gyerekről

A bíróság 9 év börtönbüntetésre ítélt egy férfit gyermekpornográf képek készítése, átadása, tartása miatt. Az ügyészség súlyosításért fellebbezett.

A kerületi ügyészség vádirata szerint a 45 éves férfi a 2010. évben a felügyeletére bízott kiskorúról pornográf felvételeket készített, amelyeket otthonában tartott. Emellett a férfi a 2016-2018. években több ezer, kiskorúakat ábrázoló pornográf felvételt szerzett meg és tárolt a számítógépén. A vádlott ezeket az internetnek a böngészők elől elzárt részén, az úgynevezett ,,darkneten" kutatta fel, és maga is osztott meg ilyen felvételeket – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a vádlott ellen az elkövető felügyelete alatt álló személy sérelmére felvétel készítésével elkövetett, valamint felvétel átadásával és tartásával elkövetett gyermekpornográfia bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra.

Az új büntetőeljárási törvény által bevezetett, eljárást gyorsító szabályokat alkalmazva, a bíróság által tartott előkészítő ülésen

a terhére rótt bűncselekmények elkövetését beismerte és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.

A bíróság a vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozatát elfogadta és nyomban ítéletet hirdetett; őt váddal egyezően bűnösnek mondta ki, 9 év börtönbüntetésre, valamint 9 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség a büntetés súlyosítása érdekében fellebbezéssel élt. A vádlott letartóztatásban van.

Címlapról ajánljuk

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánikhangulat a tőzsdéken - Nagy esés Európában is

Pánikhangulat a tőzsdéken - Nagy esés Európában is

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. A befektetőkre ráadásul újabb komoly erőpróba vár, délután ugyanis érkezik a kulcsfontosságú amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely tovább fokozhatja a piaci kilengéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×