Infostart.hu
eur:
364.01
usd:
325.72
bux:
143086.79
2026. november 6. péntek Lénárd

Gyújtogatott és lopott Baján

Tavaly májusban Baján szándékosan felgyújtottak három, a Tóth Kálmán téren parkoló személyautót, illetve városszerte további öt gépjárművet akart felgyújtani.

A nyomozás során a rendőrök beazonosították, és 10 órával később a vasútállomáson elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható, akkor még 17 éves helyi fiút, aki a kihallgatáson beismerő vallomást tett. Őt a rendőrök őrizetbe vették – írja a Police.hu.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a gyanúsított még február 24-én éjjel betört egy bajai üzletbe is, ahonnan kabátot, mobiltelefont és készpénzt tulajdonított el. Márciusban egy személygépkocsi külső tükrét, ablaktörlő lapátját és ajtónyitó kilincsét rongálta meg, majd a járműbe ismeretlen módon bejutva további rongálást és kutatást végzett, de nem vitt el semmit. Még aznap egy másik autó visszapillantó tükreit és egy kilincsét is letörte.

A jelenleg is letartóztatásban lévő fiatallal szemben rongálás bűntett, lopás vétség és lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Bajai Rendőrkapitányság. A szükséges eljárási cselekményeket elvégezve a rendőrök az iratokat átadták az ügyészségnek.

Címlapról ajánljuk

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×