Infostart.hu
eur:
363.67
usd:
326.68
bux:
143193.86
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Police.hu

Emeletes busz borult fel az M3-ason - két gyanúsított

Két év után zárta le a rendőrség a tragikus tömegszerencsétlenség ügyének vizsgálatát - írja a Police.hu.

2016. december 17-én 23 óra 5 perckor az M3-as autópálya 132-es kilométerében Budapest irányából Nyíregyháza felé közlekedett egy autó, amely az úttesten megcsúszott, majd a szalagkorlátnak ütközött, és kitört a kereke. Az autónak egy emeletes autóbusz nekiütközött, amely az ütközést követően felborult. Ezt követően további tíz jármű ütközött még össze. A baleset következtében összesen öt személy elhunyt, 16 személy súlyos, míg további 21 könnyű sérülést szenvedett.

Az esettel összefüggésben egy 46 éves miskolci nőt, illetve egy 48 éves debreceni férfit halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a rendőrök. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×