Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Elfogták a kecskeméti ámokfutót - videó

A kecskeméti rendőrök fél napon belül elfogták a több bűncselekmény elkövetésével is megalapozottan gyanúsítható helyi férfit.

Egy kecskeméti autómosó tulajdonosa tett szeptember 10-én bejelentést a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-Főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába, mert ismeretlen tettes a mosó pénzváltó berendezését az előző éjszaka eltulajdonította. A történteket a reggel munkába érkező alkalmazott észlelte.

A nyomozók ellenőrizték a közelben lévő térfigyelő és biztonsági kamerák felvételeit, amelyek segítségével kiderült, hogy egy tehergépjármű hajtott bele az automatába, amely megrongálódott. A sofőr ez után magához vette a berendezésben elhelyezett pénzkazettát, majd elhajtott.

A rendőrök a felvételek segítségével eljutottak az autó tulajdonosához, aki elmondta, hogy a járművét az egyik alkalmazottja – a cég 27 éves biztonsági őre – még az éjjel engedély nélkül elvitte, és azóta az autó nem került elő.

Az egyenruhásoknak az adatgyűjtés során az is tudomására jutott, hogy a kocsit hajnalban a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfi egy üzemanyag-töltő állomáson megtankolta, majd fizetés nélkül távozott.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság forrónyomon üldöző csoportjának munkatársai széleskörű kutatást végeztek a kecskeméti férfi megtalálása érdekében, amely végül eredménnyel járt, mert az elkövetőt kedden délután Lajosmizsén elfogták. A jármű Méntelek külterületén, egy elhagyatott részen került elő.

J. Norbertet jármű önkényes elvétele bűntett és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták a kecskeméti nyomozók, majd őrizetbe vételét követően előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására - írja a police.hu.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×