Infostart.hu
eur:
364.72
usd:
325.89
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Gyárfás Tamás, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) alelnöke a Duna Aréna, a nyári vizes világbajnokság központi létesítménye helyszínbejárásán 2017. február 21-én. Fürjes Balázs, az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos ezen a napon bejelentette, hogy a szerződésben vállalt határidő előtt és költségkereten belül elkészült a létesítmény. Július 14. és 30. között Budapesten és Balatonfüreden rendezik meg a világbajnokságot.
Nyitókép: Balogh Zoltán

Közleményt adott ki Gyárfás Tamás ügyvédje, Bánáti János

Gyárfás Tamás a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be, és a leghatározottabban tagadta a terhére rótt cselekményt - áll Bánáti János meghatalmazott védő közleményében.

Az ügyvéd közleménye szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda Nyomozó Főosztálya kedden gyanúsítottként hallgatta ki Gyárfás Tamást. A rendőrök szerint a médiavállalkozó-üzletember „megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 1998. február 11-ét megelőzően megbízta P.T.-t azzal, hogy Fenyő Jánost ölesse meg. A megbízást P.T. elvállalta és J.R. szlovák állampolgár felé azt közvetítette.”

Gyárfás Tamás a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be, és a leghatározottabban tagadta a terhére rótt cselekményt

- áll a közleményben, amelyből az is kiderül, hogy többórás vallomásában részletezte Fenyő Jánossal kialakult vitáját, majd az ezt követő megbékélést, és leírta P.T.-vel való kapcsolatát is.

"A hatóság eljárása, így előállítása okán megdöbbenésének adott hangot, hiszen a korábban, a sérelmére elkövetett zsarolás miatt indult büntetőeljárásban mindig készséggel állt rendelkezésükre, és az ügy összes általa ismert részletét már feltárta. A vallomás során a hatóság kérdéseire is mindenre kiterjedő, logikus válaszokat adott" - írja Bánáti János.

A nyomozóhatóság a kihallgatást követően határozatot hirdetett ki a 72 óráig tartható őrizetbe vételről, mely ellen szintén panaszt jelentett be a védő, és jelezte, az őrizet letelte, illetve az esetleges kényszerintézkedés elrendelésére vonatkozó ügyészi indítvány bírósági elbírálását követően részletes tájékoztatást ad.

Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×