Infostart.hu
eur:
363.1
usd:
325.7
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar
Kész a vádirat: ölni akart a Teréz körúti robbantó

Kész a vádirat: ölni akart a Teréz körúti robbantó

Az elkövetőt előre kitervelten, aljas indokból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntette kísérletével, robbanóanyaggal és robbantószerrel visszaélés bűntettével, valamint terrorcselekmény előkészületének bűntettével vádolja az ügyészség.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint 2016. szeptember 24-én este a vádlott a Teréz körúton egy robbanószerkezetet tartalmazó táskát tett le a földre, és a rombolóhatás fokozása érdekében nagy mennyiségű szöget helyezett el benne. Ezután kivárta, míg a szokásos járőrútvonalat bejáró szolgálatban levő egyenruhás rendőrök a robbanószerkezet közvetlen közelébe érnek, majd a járőrpár megölésének szándékával, távirányítással működésbe hozta. A vádlott a sértettek megölését követően a náluk levő szolgálati lőfegyvereket el akarta venni.

A robbanás ereje alkalmas volt arra, hogy az annak közvetlen közelében lévő járőrök életüket veszítsék, és mások is súlyos, akár életveszélyes sérüléseket szenvedjenek.

A járőrszolgálatot ellátó rendőrök a robbanás következtében súlyos, életveszélyes, míg egy további ember nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A vádlott a Teréz körúti robbantást követően a Belügyminisztériumnak elküldött e-mailben leírta a robbanószerkezet összetételét, valamint elkészítésének lépéseit, és jelezte, hogy egy későbbi időpontban konkrét követelésekkel fog előállni. Szándéka az volt, hogy a Belügyminisztériumot egymillió euró összegű készpénz kifizetésére kényszerítse azzal a fenyegetéssel, hogy ha pénzkövetelését nem teljesítik, további robbantásokat követ el.

 2016. október 19-én a TEK munkatársai elfogták a férfit, és kiderült, módjában állt volna az újabb cselekményének megvalósítása is, mivel a birtokában lévő robbanóanyagok és gyújtószerkezetek felhasználásával olyan robbanószerkezet elkészítésére volt képes, amely több ember életének kioltására alkalmas.

A vádlott a cselekmény elkövetése idején kóros elmeállapotban nem szenvedett. Az általa elkövetett bűncselekmények akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethetőek.

A vádlott jelenleg is előzetes letartóztatásban van.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×