Infostart.hu
eur:
363.9
usd:
324.92
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Idős embereket vertek át az unokázós módszerrel

Négy férfi ellen emelt vádat az ügyészség, mert idősektől csalt ki pénzt az úgynevezett unokázós módszerrel - közölte a fővárosi főügyész.

A vádlottak 2015 áprilisától 2016 januárjáig Budapesten követtek el "unokázós csalásokat", a sértettek általában 75 évesnél idősebbek voltak, és volt közöttük 90 éves is.

Az elkövetők módszere az volt, hogy a sértettek nevét, telefonszámát telefonkönyvből kinézték és találomra felhívták őket. Ha a hangja alapján úgy gondolták, hogy idős nő vette fel a telefont, akkor eltorzított, síró hangon az őt bajba jutott gyermekének vagy unokájának adta ki magát a csaló. Főként arra hivatkozott, hogy balesetet okozott vagy nagy összegű tartozása van, és azonnal fizetnie kell, különben baja esik. A telefonáló ezután azt mondta, hogy a pénzt vagy az ékszert majd az egyik ismerőse veszi át a megbeszélt helyen.

A vádlottak szervezetten követték el a bűncselekményeket, az elsőrendű vádlott volt a szervező és irányító, de volt, hogy ő telefonált is, a pénzért, az ékszerekért pedig általában a társait küldte. Utóbbiak az átvett értékeket átadták az elsőrendű vádlottnak, aki tíz-tíz százalékot adott a telefonálónak és az átvevőnek.

A vád szerint

21 csalást követtek el így, több mint 6,5 millió forint értékű készpénzt, illetve ékszert megszerezve.

Többször előfordult, hogy a sértettek rájöttek a csalásra, és volt olyan is, aki azt mondta, idegennek nem ad át pénzt. Egyszer az is előfordult, hogy a helyszínre érkező elkövetőtől a személyi igazolványát kérték, aki ekkor elmenekült a helyszínről.

A IX. kerületi ügyészség 21 rendbeli, nagyobb kárt okozó, üzletszerűen és a bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás miatt emelt vádat az ügyben.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×