Infostart.hu
eur:
375.5
usd:
318.2
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Váratlan fordulat a Teréz körúti robbantás ügyében

Három nap után elhallgatott a Teréz körúti robbantással gyanúsított P. László, a merénylet okáról nem hajlandó beszélni. A kihallgatását csak március 8-án kísérlek meg újra a nyomozók.

Váratlan fordulat történt a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF), ahol az eddig három napon keresztül folyékonyan valló P. László mindössze három kérdésre válaszolt, majd ahelyett, hogy elárulta volna, miért támadt tavaly szeptember 24-én a saját készítésű pokolgépével két rendőrre, inkább bezárkózott – írja a Magyar Idők.

Szerdán egy régebbi szakvéleménnyel kapcsolatban tettek fel három kérdést, amit még megválaszolt, majd közölte: egyelőre nem akar többet mondani. A jövőre nézve azonban nem zárkózott el a kérdésektől – mondta el Brunner Tamás, a gyanúsított védője.

Kiderült, hogy P. László részletgazdag beismerő vallomása mellett a mobiltelefonjának tartalma, a híváslisták elemzése és tanúk is bizonyítják, hogy ő robbantott, és sebesített meg életveszélyesen, illetve súlyosan két fiatal rendőrt. Tanú lehet például az a férfi, akinek a robbantó véletlenül nekiment a merénylet helyszínéhez közeli utcában, egy szálloda előtt. A férfi közelről látta a robbantó arcát, és vélhetően sikeresen ki is választotta több szereplő közül P. Lászlót a felismertetés során.

A mobiltelefon cellainformációi alapján pedig pontosan felmérhették a nyomozó ügyészek, hogy a tettes mikor, milyen útvonalon járva tartott terepszemlét, és hogy a merénylet időpontjában valóban ott volt a tetthelyen. Az okostelefon memóriájában megtalálhatták például a pokolgéphez használt robbanóanyag összetételének leírását. Ezenkívül olyan, térfigyelő kamerákkal készített felvételek is vannak a nyomozók birtokában, amelyeket nem mutattak be a nyilvánosság előtt.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×