Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Zsarolási ügy lett a külföldi munkavállalásból

Cipruson zsarolt, majd a rendőrök elfogták, a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a 33 éves gyanúsítottat.

Zsarolás bűntett, testi sértés bűntett, önbíráskodás bűntett és személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Nagykátai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya V. Bence 33 éves kőszárhegyi lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 33 éves férfi 2016. március 26-án a sértettel együtt érkezett Ciprusra munkavállalás céljából. Még aznap este italozni mentek, amelyet követően a sértett észrevette, hogy eltűnt a külföldre magával vitt pénze. V. Bence felajánlotta, hogy ad neki kölcsön. A sértett ezt elfogadta és közben édesanyját kérte, hogy utaljon neki pénzt.

A nő több száz eurót utalt a fiának. Amikor a pénz megérkezett V. Bence közölte a fiúval, hogy önállóan nem mehet sehová és különböző indokokra hivatkozva folyamatosan pénzt követelt tőle. A sértettet többször szidalmazta és tettleg bántalmazta, valamint a saját szobájába sem hagyta, hogy egyedül maradjon. Három napi kint tartózkodás után arra próbálta kényszeríteni a sértettet, hogy az édesanyjával további összeget utaltasson. A fiút ismét bántalmazta, majd nyugtatót vetetett be vele, amitől elájult. A bántalmazás következtében a sértett orra eltört.

V. Bence a sértett édesanyját többször felhívta és üzeneteket küldött neki, melyekben több mint ezer eurót követelt. A nő ezt követően feljelentést tett a rendőrségen. A sértettet és V. Bencét 2016. március 31-én a külföldi rendőrhatóság munkatársai megtalálták és az ottani rendőrségre vitték.

Mivel az eljárás során a nagykátai rendőrök a lakcímén nem érték el V. Bencét, elfogatóparancsot adtak ki ellene. A székesfehérvári rendőrök ez alapján fogták el 2016. augusztus 30-án. Előállították, majd a nagykátai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették.

Az illetékes bíróság 2016. szeptember 2-án elrendelte az előzetes letartóztatását.

Forrás: police.hu

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×