Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Lelőttek nyolc rendőrt Kairó elővárosában

Lelőttek nyolc rendőrt, köztük egy tisztet az Iszlám Állam terrorszervezet tagjai vasárnap Kairó egyik elővárosában.

Az egyiptomi fővárostól délre fekvő Heluánban nyolc civil ruhás rendőr - köztük egy kapitányi rangban lévő tiszt - szolgálati kisbuszban utazott éppen. Kénytelenek voltak megállni egy utcában, melyet egy furgon torlaszolt el. A járműből négy álarcos fegyveres ugrott ki, és lelőtte a kisbusz mindegyik utasát, majd elhagyta a helyszínt.

A belügyminisztérium közlése szerint a tett színhelyén rengeteg töltényhüvelyt találtak. Lezárták a környező utcákat, akárcsak a Kairóból ebbe az elővárosba vezető autóutat.

A merénylet után néhány órával a Szíriában, Irakban és Észak-Afrika több országában tevékenykedő Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett a támadás elkövetőjeként. "A kalifátus katonáinak egyik egysége megtámadott egy minibuszt, amelyik a heluáni bűnügyi rendőrség nyolc hitetlen tagját szállította, és mindegyiküket megölték" - írta az "Egyiptomi Iszlám Állam" a Twitter mikroblogportálon.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×