Infostart.hu
eur:
361.67
usd:
310.89
bux:
131456.49
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Embercsempész bűnszervezet tagjai ellen javasol vádemelést az NNI

Két afgán és egy magyar állampolgár által vezetett embercsempész bűnszervezet tagjai ellen nyújtott be vádemelési javaslatot a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - közölte pénteken a rendőrség a honlapján.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának közleménye szerint a tíz emberből álló nemzetközi embercsempész bűnszervezet 2013 novembere és 2014 áprilisa között a Debreceni Befogadó Állomáson ideiglenesen elhelyezetteket szervezett be, és személyenként 300-400 euróért illegálisan Németországba vitte őket. A nyomozás adatai alapján 15 alkalommal 132 ember utazását szervezték meg és bonyolították le.

A szervezetet két afgán állampolgár, a 22 éves J. Adal és a 25 éves I. Amirullah, valamint utóbbi élettársa, K. Ágota 23 éves magyar állampolgár irányította. A fiatalabb férfi vette fel és tartotta a kapcsolatot a befogadó állomásról illegálisan távozni szándékozókkal, az idősebb férfi és élettársa pedig a magyar sofőröket bízta meg a munkával.

A rendőrség közleményében azt írta: a szervezet vezetői éppen egy 18 emberből álló csoport utazását egyeztették, amikor az NNI tetten érte őket. A két afgán állampolgár fogva tartása mellett folytatott nyomozás során a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársaival együttműködve elfogták a csoport további tagjait, így felszámolták a teljes bűnszervezetet. Nemzetközi együttműködés keretében azonosítottak olyan szállításokat is, amelyek esetében a német hatóságok elfogták a magyar sofőröket és jogerősen elítélték őket embercsempészésért.

Az NNI illegális migráció elleni osztálya a bűnszervezetben elkövetett embercsempészés miatt folytatott eljárást befejezte, a nyomozás iratait csütörtökön tíz gyanúsítottal, köztük hét sofőrrel szemben vádemelési javaslattal megküldte a Debreceni Járási Ügyészségnek - olvasható az ORFK közleményében.

Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely a budapesti olimpiáról: ha megállapodunk a kormánnyal, az emberek meggyőzése lesz hátra

Karácsony Gergely a budapesti olimpiáról: ha megállapodunk a kormánnyal, az emberek meggyőzése lesz hátra

Minden korábbinál határozottabban kiállt a budapesti olimpiai és paralimpiai rendezés mellett Karácsony Gergely. A főpolgármester a MOB közgyűlése után az InfoRádiónak adott interjúban egyértelművé tette, hogy a városhoz kell szabni a két kiemelt sporteseményt, nem fordítva, és hogy Budapesten kívüli helyszíneket is be lehetne vonni. Beszélt a szolidaritási adóról szóló egyeztetésekről és arról is, hogy a Fővárosi Közgyűlés hangvétele és munkája megváltozik.

Sulyok Tamás: célkeresztbe kerültem, de nem csupán én, az államfői intézmény is

Még a látszatát is kerülni kell a nem jogállami megoldásoknak Sulyok Tamás államfő szerint, akivel interjú jelent meg. „Teljesen világossá vált számomra, hogy komoly politikai igény jelent meg a köztársasági elnöki alkotmányos funkciójának újraértelmezésére.”
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Újabb fenyegetések jöttek Trumptól - Mi történik a tőzsdéken?

Újabb fenyegetések jöttek Trumptól - Mi történik a tőzsdéken?

Az iráni helyzet körüli fejlemények továbbra is jelentősen befolyásolják a hangulatot a piacokon. Hétvégén Donald Trump újabb fenyegetéseket intézett az ország felé, mondván, hogy ketyeg az óra Irán számára, és semmi nem fog belőlük maradni, ha nem sikerül gyorsan megállapodni. A gond csak az, hogy a két fél közötti tárgyalásokban továbbra sem látszik érdemi előrelépés. A tőzsdéken viszont romlik a hangulat a feszültségek kiújulása miatt, Ázsiában határozott esést lehetett látni a ma reggeli kereskedésben, és Európában is gyengén kezdődik a hét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×