Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
314.48
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Felfüggesztett börtön egy fekvő beteg idős asszony kifosztásáért

Gyorsított eljárásban, jogerősen egy év időtartamú, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a nőt, aki Debrecenben kifosztott egy általa gondozott 89 éves asszonyt - közölte a hajdú-bihari főügyész szerdán az MTI-vel.

Pocsai Edit elmondta: az 55 éves debreceni nő 2010 óta gondozta napközben a családtagok megbízásából az idős asszonyt, és amikor annak állapota rosszabbra fordult, néhány napra odaköltözött, hogy éjszaka is elláthassa. A sértett állapotát kihasználva elvitte a szekrényben őrzött, 640 ezer forint megtakarított pénzét.

A gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését, a kár megtérült: a nyomozó hatóság lefoglalt 140 ezer forintot, a fennmaradó 500 ezer forintot a nő megtérítette a sértett családtagjainak.

A Debreceni Járási Ügyészség védekezésre képtelen, illetve a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személytől való elvétellel elkövetett kifosztás bűntette miatt állította bíróság elé a büntetlen előéletű nőt.

Címlapról ajánljuk
Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

A CDU/CSU Bundestag-frakcióvezető meggondolatlan lépése miatt kénytelen volt átalakítani a szövetségi kormányát Friedrich Merz kancellár. Közben az őszi tartományi parlamenti választások előtt nő az AfD előnye a kormánypárttal szemben. A németországi belpolitikai helyzetről beszélt a Mathias Corvinus Collegium Magyar Német Intézetének kutatási vezetője, Dobrowiecki Péter az InfoRádióban.

Baka András: A kétharmados többség sem jogosít fel mindenre

Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje korábbi nyilatkozataiban még a ciklusokon átívelő mandátumok és a hatalommegosztás védelmének fontosságát hangsúlyozta, ám a kormánypárti bírálatok szerint most mégis asszisztál a Sulyok Tamás mandátumának megszüntetéséhez vezető alkotmánymódosításhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×