Infostart.hu
eur:
362.48
usd:
312.51
bux:
131773.44
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Újabb szakértőt zárt ki a bíróság a Rezesová-perből

Bizonyítottan elfogultnak találta, ezért kizárta az egyik műszaki szakértőt a Rezesová-perből a Budapest Környéki Törvényszék hétfőn; az eljárásban még májusban zárták ki a védelem egy másik szakértőjét.

Az eljáró bíró úgy fogalmazott: míg a korábban kizárt szakértő esetében felmerült, hogy nem pártatlan, a most kizárt szakértő esetén ez be is bizonyosodott.

Az ügy előzménye, hogy a négy ember halálát okozó ittas járművezetés vádjával folyó másodfokú büntetőperben a most kizárt szakértő korábban a védelem felkért szakértője volt, azonban az elsőfokú bíróság - értékelve a szakértő által megfogalmazottakat - a kirendeléséről döntött. Ettől kezdve pártatlanul kellett volna eljárnia, de a bíróság szerint továbbra is a védelem szakértőjeként viselkedett. A bíró hosszasan sorolta ennek indokait, többek között azt, hogy a nyár folyamán a szakértő becsatolt egy 18 oldalas észrevételt, amit vagy önszorgalomból készített, vagy a védelem felkérésére, mindenesetre díjjegyzéket nem csatolt hozzá. A dokumentumot személyesen vitte be a bíróságra, majd pár órával később a védő ügyvédjelöltje már érdeklődött is felőle, holott azt az ítélkezési szünetre tekintettel még az eljáró tanács tagjai sem látták.

A szakértő kizárását követően a bíróság egy új, kirendelt szakértő szakvéleményét hallgatta meg és vetette össze két másik műszaki szakértő álláspontjával. Az új szakértő - aki helyszíni bizonyítást is szükségesnek tartott, ezért június 22-én éjszaka az M3-as autópályán rekonstruálták a történteket - szimulációs program segítségével mutatta be, hogyan történt az ütközés.

Abban valamennyi hétfőn meghallgatott szakértő egyetértett, hogy Rezesová legalább 165 kilométeres óránkénti sebességgel haladt, míg a másik jármű, amellyel ütközött, 100 kilométeres óránkénti sebességgel. A szakértők az ütközés következtében megjelent elsődleges nyomok alapján következtettek az ütközés szögére, a sebességre, a baleset folyamatára. Az újonnan kirendelt szakértő arról is beszélt, hogy az az autó, amelyben az áldozatok ültek, úgy kaphatott lángra, hogy a kipufogórendszerre folyó üzemanyag szikrát kapott.

A vád szerint Rezesová 2012. augusztus 21-én hajnalban az M3-as autópályán az X5-ös BMW-jével ittasan, mintegy 165 kilométeres óránkénti sebességgel hátulról belerohant egy személyautóba, amelyben négyen életüket vesztették. Az ügyészség szerint a vádlott közúti veszélyeztetést is elkövetett azzal, hogy nem sokkal a baleset előtt agresszíven vezetett, több járművet, köztük a későbbi áldozatok autóját is veszélyesen megközelítette.

Az első fokon eljáró Gödöllői Járásbíróság tavaly ősszel hat év fogházra ítélte Rezesovát több ember halálát okozó ittas vezetés miatt, ám a közúti veszélyeztetés vádja alól felmentette. Az ítélet ellen fellebbeztek, így az nem jogerős.

Rezesová a baleset után előzetes letartóztatásba került és az eltelt csaknem két év során egy kisebb, néhány napos megszakítással azóta is fogva tartják.

A perben a bizonyítási eljárást hétfőn befejezte a bíróság és kedden megkezdődnek a perbeszédek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Salát Gergely: a tajvani ügy halogatása az egész világnak jó

Salát Gergely: a tajvani ügy halogatása az egész világnak jó

Kína tologatja maga előtt Tajvan függetlenségi problémáját, és az Egyesült Államok sem foglal egyértelműen állást a kérdésban, ami jelenleg mindkét félnek jó, de hosszú távon nem lehet megoldás - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Salát Gergely sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Beszélt arról is, hogy Kína számára Donald Trump jó amerikai elnök, mert gyakran konfrontálódik akár a saját szövetségeseivel is.

Kegyelmi botrány: most újra Magyar Péternél pattog a labda, majd Sulyok Tamásnál fog

Nyilvánosságra hozta a kormány a kegyelmi botrány iratainak egy részét. Ezt Magyar Péter miniszterelnök jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatóján. Az elhangzottakra már az államfő és a Fidesz is reagált. Sulyok Tamás közölte: átadja Magyar Péternek a nála lévő dokumentumokat, ha „hivatalos felkérést kap rá”. Két ügyvéd is reagált.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×