Infostart.hu
eur:
361.74
usd:
311.81
bux:
131085.79
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Fekete-sereg: alaptalan a perújítási kérelem

Alaptalannak találta a Fővárosi Törvényszék szerdán a fekete sereg büntetőügyében a távollétében korábban tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt Magyar Róbert perújítási kérelmét. A döntés nem jogerős, mert a védelem fellebbezést jelentett be.

Az eljáró bíró indoklásában hangsúlyozta: a perújítási eljárást nem új bizonyíték felmerülése miatt rendelték el az ügyben, hanem azért, mert az elítélttel szemben kiszabott jogerős döntést a távollétében hozták meg. A törvényszék álláspontja szerint ugyanakkor Magyar Róbert a korábbi eljárásban élhetett a védekezés jogával, majd miután "kivonta magát az eljárásból", a védője útján is biztosított volt a védelme.

Mindemellett olyan új körülmény nem merült fel, amely a korábban kiszabott ítélet lényegét megváltoztatná - tette hozzá.

A bíró azt is kiemelte, hogy az alapeljárásban alapos bizonyítási eljárást folytatott le bíróság, továbbá részletesen megindokolta, mire alapozta a döntését. Hangsúlyozta azt is: a perújítást lefolytató bíróság - a másodfokon eljáróhoz hasonlóan - nem mérlegelheti másképpen a bizonyítékokat, mint az első fokú bíróság.

Utalva Magyar Róbert megjegyzéseire, hogy a Vizoviczki-ügyben korrupcióval meggyanúsított rendőrök befolyással lehetnek az ő eljárására, a bíró kifejtette: nem azok a rendőrök jártak el az ő ügyének nyomozásánál, mint akiket az elítélt megnevezett, és állításaira konkrét bizonyíték nem merült fel.

Magyar Róbert a perújítás során arról is beszélt, hogy amikor az ő ügyében előzetesből házi őrizetbe került, hónapokon keresztül feljárt hozzá az azóta több súlyos bűncselekménnyel megvádolt P. Tamás, és arról faggatta: tudná-e segíteni az MSZP-t Orbán Viktorról, illetve a Fideszről szóló információkkal, mert akkor megszűnhetne a házi őrizete, de ennek nem tudott, és nem is akart eleget tenni. Ezzel kapcsolatban a bíró kifejtette: az alapügyben megállapítottak semmiképp sem befolyásolják azt, hogy a házi őrizet időtartama alatt bárki is meglátogatta-e Magyar Róbertet vagy sem. Az alapügy bűncselekményei esetében egyetlen egyszer sem merült fel politikai kötődés, és a perújításnak sem tárgya ez - tette hozzá.

A perújítási eljárás tavaly áprilisban kezdődött.

Magyar Róbert - aki még korábban, az elsőfokú büntetőper során házi őrizetből szökött meg, és másfél évnyi külföldi bujkálás után 2012-ben fogták el - az úgynevezett fekete sereg ügyében folytatott eljárás adatai szerint 2002-től (akkor szabadult ki a börtönből) 2004 végéig prostitúciós hálózatot működtetett, védelmi pénzeket szedett, tartozásokat hajtott be, és a bűncselekményekből származó illegális jövedelmek feletti ellenőrzésért erőszakos küzdelmeket vívott más bűnözői csoportokkal. Az ügy egykori vádlottjai többször is népes csoportokban, felfegyverkezve tartottak erődemonstrációt riválisaik megfélemlítésére, egyes vádlottak még a fegyveres leszámolástól sem riadtak vissza. Ilyen események történtek például egy óbudai szórakozóhelynél és egy mátészalkai vállalkozó házánál.

A korábbi eljárás megállapításai szerint az elkövetői körre jellemző, hogy a büntetett előéletű, küzdősportokat űző Magyar Róbert vezetésével korábbi börtön-, sport- és rokoni kapcsolatok alapján olyan szervezet jött létre, amelynek révén az elsőrendű vádlott rövid idő alatt akár több száz embert is képes volt mozgósítani. Több vádlott ötször, tízszer, volt, aki tizenhétszer állt bíróság előtt lopás, önbíráskodás, hivatalos személy elleni erőszak, kábítószerrel visszaélés és más bűncselekmények miatt.

Az ügy sajátossága, hogy az eljárás adatai szerint a sértettek egy része sem tekinthetők makulátlannak. Volt, amikor az illegális cigarettakereskedelemből származó bevételekért folyt a harc, az egyik áldozat pedig az alvilágban Ragyás Tóniként ismert H. Antal volt, akit 2003 nyarán lőttek le egy óbudai szórakozóhely előtt.

Magyar Róbert - távollétében - a bűnszervezet vezetőjeként tényleges életfogytiglant kapott, ám miután a hatóságok kézre kerítették, a törvény szerint perújítást kellett lefolytatni. A fekete sereg ügyében összesen 30 vádlott volt, közülük korábban többen tíz évnél is több, sokan pedig öt év körüli szabadságvesztést kaptak.

Címlapról ajánljuk
Elemző: az szja-kedvezmények lökték meg a béremelkedés ütemét tavasszal

Elemző: az szja-kedvezmények lökték meg a béremelkedés ütemét tavasszal

A nettó 546 ezer forintos átlagbérnél az ország harmada keres jobban, a magyarok kétharmada rosszabbul. Erre is felhívta a figyelmet a KSH legfrissebb keresetadatai mentén Hornyák József, a Portfolio elemzője, aki szerint ezért érdemes figyelni a medián bért is: az nettó 432 ezer forint, ennél a magyarok fele keres többet, a fele kevesebbet. Az éves növekmény kulcsa az adókedvezmény volt.

Donald Tusk az orosz energiafüggőségről is beszélt Magyar Péterrel a lengyelországi tárgyalásokon

Magyar Péter „barátok között van” – ezzel indította a két miniszterelnök közös sajtótájékoztatóját Donald Tusk. A lengyel kormányfő jelezte: örömmel vennék, ha a következő visegrádi csúcstalálkozót Budapesten szerveznék meg. Tusk szerint Lengyelország kész együttműködni Magyarországgal, akár közös beruházásokon keresztül is, hogy a térség országai csökkenteni tudják orosz energiafüggőségüket.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Tisza-kormány: új nemzetközi szövetségest szerzett Magyar Péter, fontos bejelentések érkeznek

Tisza-kormány: új nemzetközi szövetségest szerzett Magyar Péter, fontos bejelentések érkeznek

Magyar Péter miniszterelnök lengyelországi diplomáciai körútjának második napján Donald Tusk lengyel kormányfővel tárgyal, miközben Orbán Anita külügyminiszter Radosław Sikorskival egyeztetett. A nap a lengyel-magyar barátság szimbolikus gesztusával, Henryk Sławik és idősebb Antall József varsói szobrának megkoszorúzásával indult, majd a tárgyalásokon szóba került a visegrádi együttműködés megújítása, a régió európai szerepének erősítése, az orosz energiahordozóktól való függés csökkentése, valamint az uniós források hazahozatalának lengyel példája is. Közben online formában megkezdődtek a magyar-ukrán szakértői egyeztetések is, amelyek középpontjában a kétoldalú kapcsolatok újraépítése és a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak rendezése áll. A kormányzati lépések legfontosabb szerdai fejleményeit percről percre követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×