Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Újabb volt rendőri vezetőt hallgattak ki gyanúsítottként

Újabb korábbi rendőri vezetőt hallgattak ki gyanúsítottként a Vizoviczki-ügyben - erősítette meg a hvg.hu információját az ügyészség az MTI-nek hétfőn.

Újabb volt rendőri vezetőt hallgatott ki gyanúsítottként az ügyészség a "V. László vállalkozót" és több magas beosztású rendőri vezetőt érintő korrupciós ügyben, amely a január elsejével módosult büntetőtörvénykönyv értelmében már katonai ügynek számít - közölte Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI megkeresésére.

Hétfőn a hvg.hu írt arról, hogy a Vizoviczki-ügyben újabb korábbi rendőr lett gyanúsított, aki információik szerint a szórakozóhelyek védelmében, a konkurensek ellehetetlenítésében segített a vállalkozónak.

Nagy Andrea, az MTI-nek megerősítette, hogy vezető beosztású hivatalos személy által, hivatali helyzettel visszaélve elkövetett vesztegetés bűntettének elkövetésével meggyanúsították P. Csaba volt rendőr alezredest, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Közrendvédelmi Főosztálya Szakszolgálati Osztályának volt vezetőjét. A megalapozott gyanú szerint P. Csaba jogtalan előny ígéretét fogadta el annak érdekében, hogy osztálya tevékenységét - hivatali helyzetével visszaélve - úgy koordinálja, hogy a vállalkozó érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyeken ne foganatosítsanak rendőri intézkedéseket, ellenben a konkurencia működését rendszeres megjelenésükkel hátráltassák - ismertette.

P. Csaba - aki szabadlábon védekezik - tagadta a bűncselekmény elkövetését, a gyanúsítással szemben panaszt jelentett be, vallomást nem tett - közölte a szóvivő.

Nagy Andrea kitért arra is, hogy 2014. január elsejével módosult a büntetőeljárási törvénykönyv. Ennek következtében ha a rendőrség hivatásos állományú tagja szolgálati helyén vagy szolgálattal összefüggésben bűncselekményt követ el, az a katonai büntetőeljárásra tartozik. Mivel a megalapozott gyanú szerint a rendőrök a terhükre rótt vesztegetést és más bűncselekményt szolgálatukkal összefüggésben követték el, az ügy katonai ügy lett.

Mindez "a nyomozás ütemére nincs hatással" - emelte ki a szóvivő, kifejtve: az ügyet továbbra is a Központi Nyomozó Főügyészség folytatja, amelybe 2012-ben integrálódott a katonai ügyészség.

A Vizoviczki László és társai elleni nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött 2012 februárjában, néhány hónappal később, májusban fogták el az első gyanúsítottakat, köztük rendőröket is.

A gyanú szerint Vizoviczki Lászlónak több budapesti éjszakai szórakozóhelyen üzleti érdekeltsége volt. Neki dolgozott egy másik civil gyanúsított, V. István, akinek az volt a feladata, hogy ezek a szórakozóhelyek zavartalanul, nagy forgalommal, illegális rendőri védelem alatt működjenek, a konkurens szórakozóhelyeken viszont a rendőrök razziákat tartsanak. Az ügyben több akkori magas beosztású rendőrtiszt ellen is eljárás folyik.

Vizoviczki Lászlót 2013 májusában elengedték az előzetes letartóztatásból és házi őrizetbe helyezték.

A pestisracok.hu tavaly decemberben írt arról, hogy az ügyészségtől megkapták a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkosszolgálati módszerekkel rögzített, a Vizoviczki-ügy korrupcióval gyanúsított főrendőreit leleplező videóját. Azt írták: a két tavalyi eseményt dokumentáló felvétel egyikén K. Tamás, a Budapesti Rendőr-főkapitányság volt főosztályvezetője arról biztosítja Vizoviczki László bizalmasát, V. Istvánt, hogy az általuk megbeszélt időpontban, három konkurens szórakozóhelyen tartandó rendőrségi razziát személyesen vezeti majd, és a vállalkozó birodalmának főhadiszállására, a Hajógyári-szigetre nem mennek ellenőrizni.

A másik felvételen a Nemzeti Nyomozó Iroda egykori osztályvezetője, H. Lajos rendőrségi szolgálati autójában - miközben korrupciós pénzekről beszélnek - V. Istvántól átvesz egy csomagot, amelyben a portál szerint hét és félmillió forint volt.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×