Infostart.hu
eur:
365.5
usd:
316.66
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Huszonöt kiló marihuánát találtak egy albán gépkocsiban Röszkénél

Huszonöt kilogramm marihuánát találtak a röszkei határátkelőhelyen egy belépésre jelentkező albán gépkocsiban elrejtve a rendőrök és a pénzügyőrök - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap.

A közlés szerint a szombaton érkező jármű ellenőrzését végző rendőrnek gyanússá vált a sofőr viselkedése, ezért tételes vámvizsgálatot kezdeményezett. A pénzügyőrök megbontották a jármű kettős kialakítású alvázát, ahol 51 csomagban, mintegy 25 kilogramm marihuánát találtak, amelyet a rendőrség lefoglalt.

Az albán sofőr a nyomozóknak elmondta, hogy ő maga alakította át az autót azért, hogy a kábítószert Olaszországba eljuttassa.

A 31 éves férfit a rendőrség őrizetbe vette, és kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte előzetes letartóztatását.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×