Infostart.hu
eur:
359.71
usd:
309.58
bux:
0
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Megkezdődött a halálos közlekedési baleset okozásával vádolt szlovák nő büntetőpere

Tagadta bűnösségét, és nem tett vallomást a Budapest Környéki Törvényszék épületében kedden megkezdődött büntetőperben Eva R. szlovák állampolgár, aki a vád szerint ittas állapotban, autójával a megengedett sebességet jelentősen túllépve négy halálos áldozatot követelő közlekedési balesetet okozott egy évvel ezelőtt az M3-as autópályán.

Az ügyészség szerint 2012. augusztus 21-én hajnalban az M3-as autópályán X5-ös BMW-jét vezető vádlott már mintegy 10 kilométerrel a baleset helyszíne előtt "közlekedési veszélyhelyzetbe" került. Amikor ugyanis a sértettek Fiat Puntója megelőzte, a szlovák nő nagy sebességgel utánament, hosszan rávillogott a járműre, majd elhaladva mellette annyira "ráhúzta-rákormányozta" BMW-jét, hogy a sértettek kénytelenek voltak sávot változtatni.

Ezután a vádlott a leállósávban haladt tovább, így a sértettek autója újra megelőzte. A nő azonban hamarosan felgyorsított, néhány kilométerrel odébb ismét a sértettek mögött haladt, és mintegy 170 kilométeres óránkénti sebességgel hátulról belerohant a megfelelően kivilágított, jól látható, mintegy 110 kilométeres sebességgel haladó Fiatba. Az ügyészség szerint az ütközés oka, hogy a vádlott túl gyorsan hajtott és közepes fokban ittas volt.

A vétlen jármű az ütközés után azonnal kigyulladt, és nekicsapódott egy a külső sávban haladó tehergépkocsinak, majd a belső szalagkorlátnak. A Fiatban ülő két házaspár három tagja a helyszínen a lángok közt vesztette életét, a negyedik súlyos égési sérülései ellenére ki tudott mászni az autóból, a baleset után két nappal kórházban halt meg. A balesetben a luxusterepjáró is felborult, a vádlott könnyebb sérüléseket szenvedett.

A vádbeli, több ember halálát okozó, ittas járművezetés és közúti veszélyeztetés miatt tízéves szabadságvesztés is kiszabható.

A nyomozás során felvetődött, hogy a vétkes sofőr az alkohol mellett esetleg kábítószert is fogyasztott, mivel vérében ópiátszármazékot találtak. Ezt a nő köhögéscsillapító gyógyszer bevételével magyarázta, és ezt a lehetőséget a szakértő sem zárta ki.

A keddi tárgyaláson az egy éve előzetes letartóztatásban lévő, 36 éves nő nem kívánt vallomást tenni, a meghallgatott tanúkra sem tett észrevételt, csak annyit mondott, hogy nem érzi magát bűnösnek. Elhangzott, hogy legmagasabb iskolai végzettsége érettségi, Kassán él, elvált, két gyermekét nevelte, havi jövedelme cégvezetőként 2500-3000 euró volt.

Eva R. a tárgyaláson ismertetett korábbi vallomásában azt közölte, hogy nem volt ittas, a baleset bekövetkeztekor kamionokat előzött, és azok közül hirtelen, irányjelzés nélkül vágott elé a sértettek autója, így már nem kerülhette el a balesetet. Miután felborult az autója, pánikba esett és gyorsan ivott, de amikor megérezte, hogy az alkohol, abbahagyta. A vádlott korábbi vallomásában hangsúlyozta, hogy sajnálja az áldozatokat, és részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak.

Kedden meghallgatták tanúként annak a pótkocsis teherautónak a vezetőjét és kísérőjét, amelynek nekiütközött a sértettek autója azután, hogy a vádlott belerohant, továbbá egy másik arra haladó sofőrt, azt a rendőr járőrt, aki elsőként érkezett a helyszínre és az áldozatok hozzátartozóit.

A pótkocsis teherautóban ülők elmondták: érezték, ahogy járművüknek csapódott egy autó, mire lassítottak, majd látták, ahogy a lángba borult Fiat és a felborult BMW roncsai elszáguldanak mellettük. Mikor kiszálltak, a BMW mellett álló nő akcentussal, de magyarul kommunikált, vizet kért, alkoholos befolyásoltságot ezek a tanúk nem éreztek rajta.

A tanúk elmondták azt is, a lángoló Fiatból kimászó asszony mondta, hogy még hárman vannak az autóban, és egyre azt hajtogatta, miért nem halt meg ő is.A tanúként meghallgatott rendőr járőr elmondta, hogy a vádlott ittas ember benyomását keltette, érződött rajta az alkoholszag, a szeme ki volt tágulva, bizonytalanul járt. A járőr megszondáztatta a nőt, a műszer egyértelműen jelezte, hogy ittas, ezért megbilincselte és kórházba vitte a nőt, hogy véralkohol-vizsgálatot végezzenek.

A rendőr tanúvallomása szerint a baleset után közvetlenül a nő azt mondta: elaludt a volánnál, ezért következhetett be a baleset.

Hantos Ádám, a sértettek jogi képviselője a tárgyalás szünetében újságírók kérdéseire válaszolva elmondta: orvos szakértői kérdés annak megállapítása, hogy a nő a baleset előtt vagy után ivott, azt viszont tanúk bizonyítják, hogy már a baleset előtti percekben is erőszakosan, másokat veszélyeztetve közlekedett. Az ügyvéd elmondta azt is, hogy ha a büntetőperben jogerősen kimondják a szlovák nő bűnösségét, akkor ügyfelei polgári pert indíthatnak kártérítésért.

Szlovák bulvárlapok szerint a vádlott a kassai "Rezes klán" egyik tagja, Eva Varholíková Rezesová. Testvére a szlovák sajtó által multimilliomosnak tartott Július Rezes kassai vállalkozó, aki korábban a kassai vasmű igazgatótanácsának elnöke volt. Mindketten annak az Alexander Rezesnek a gyermekei, aki a 1990-es években Vladimír Meciar kormányának közlekedési minisztere, valamint a kassai vasmű privatizációjának kulcsszereplője, és tulajdonában volt az óriásvállalat részvényeinek csaknem fele.

A 2002-ben elhunyt Alexander Rezest az ország második leggazdagabb embereként emlegette a szlovák média, Eva Varholíková Rezesová pedig gyakran felbukkan a szlovák bulvárlapokban. Édesanyja a baleset után egész családja nevében közleményben kért bocsánatot és fejezte ki együttérzését a hozzátartozóknak. "Lányom kész arra, hogy teljes egészében vállalja a felelősséget és a tragédia következményeit" - írta.

A büntetőpert a Gödöllői Járásbíróság tárgyalja a Budapest Környéki Törvényszék épületében jelentős magyar és szlovák sajtóérdeklődés mellett. A bizonyítás csütörtökön folytatódik.

Címlapról ajánljuk
Csiki Varga Tamás: Európa katonai fenyegetésnek tekinti Oroszországot, de nem „az ukrán módon”

Csiki Varga Tamás: Európa katonai fenyegetésnek tekinti Oroszországot, de nem „az ukrán módon”

A német katonai vezetés az orosz fenyegetettség miatt egy magas készenlétű haderő azonnali kialakítását sürgeti. Csiki Varga Tamás elemző szerint a németek az éberség fenntartása miatt figyelmeztetnek az orosz katonai veszélyre, de ők sem számolnak egy hagyományos „invázióval” több százezer katona bevetésével, mert azt ma már akár drónokkal is meg lehet akasztani. Úgy véli, inkább provokációk, destabilizáló és egyéb kisebb volumenű műveletek fenyegetnek az oroszok részéről..

Reagált a Fidesz és a KDNP a Tisza-kormány Alaptörvény-módosítási javaslatára

A szerda este benyújtott javaslatban korlátoznák a miniszterelnöki pozíció időbeli betölthetőségét, rögzítenék, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyona nemzeti vagyon, valamint lépéseket tesznek a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Tisza-kormány: Bécsben tárgyal ma Magyar Péter, sorra jelentik be az államtitkárokat

Tisza-kormány: Bécsben tárgyal ma Magyar Péter, sorra jelentik be az államtitkárokat

Lengyelországban járt tegnap Magyar Péter és jó néhány minisztertársa, a küldöttség Donald Tusk miniszterelnökkel és több magas rangú tisztviselővel is tárgyalt. A küldöttség tagjai ma Bécsbe látogatnak. Bár a Tisza-kormány jelentős része külföldön tartózkodik, az élet itthon sem állt meg: Sulyok Tamás köztársasági elnök a tegnapi nap folyamán jelezte, hogy együttműködik Magyar Péterrel a kegyelmi ügy dokumentumainak nyilvánosságra hozatalában, emellett pedig az uniós források hazahozataláról is intenzív tárgyalások zajlottak. Este a Tisza-kormány benyújtotta első alkotmánymódosító javaslatait is, melyek a miniszterelnöki mandátum 8 évre korlátozását, a kekva-rendszer megszüntetését és a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését célozzák.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×