Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Rendőrgázolás: októberben kezdődik az osztrák sofőr pere

Október 22-én kezdi tárgyalni a Szegedi Törvényszék annak a 34 éves osztrák férfinak az ügyét, aki a gyanú szerint tavaly október 11-én Apátfalván Hummerjével szándékosan elgázolt egy rendőrt - közölte a bíróság sajtótitkára az MTI érdeklődésére hétfőn.

Czédli-Deák Andrea tájékoztatása szerint az ügyben a bíróság októberre még három tárgyalási napot tűzött ki.

A férfi ellen a Központi Nyomozó Főügyészség Szegedi Regionális Osztálya hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntette, intézkedést végrehajtó rendőr sérelmére, felfegyverkezve, folytatólagosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat.

Thomas Robert B. - aki korábban 28 alkalommal került összetűzésbe a törvénnyel, többi között hivatalos személy elleni erőszak és fegyveres rablás miatt - intézkedés közben gázolta el Kenéz Imre rendőrmotorost a 43-as út apátfalvi szakaszán. A rendőr törzszászlós kórházba szállítás közben meghalt. Pintér Sándor belügyminiszter hősi halottá nyilvánította a járőrt, és posztumusz hadnaggyá nevezte ki.

A Szegedi Törvényszék júniusban hosszabbította meg Thomas Robert B. előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig. A döntés indoklásában a bíróság kitért arra, hogy a viszonylag hosszabb ideig tartó rendőri intézkedés során a vádlott mindvégig következetesen szembehelyezkedett a rendőri intézkedéssel.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormányútfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormányútfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 2027-ben 25 milliárd forintos exportprogramot indít a kis- és középvállalkozások külpiaci terjeszkedésének segítésére. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×