Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Figyelem! Bűncselekmény az autók megdobálása

Az elmúlt időszakban Békéscsaba területén két olyan eset is történt, amikor ismeretlen személyek az úttesten közlekedő járművek irányába köveket, illetve csöves kukoricákat dobáltak. Olyan is előfordult, hogy kisebb tárgyakat tettek az úttestre, amellyel akadályozták a közlekedőket és akár balesetet is okozhattak volna.

A rendőrség felhívja a figyelmet arra, hogy aki ilyet tesz, az a közlekedés biztonsága elleni bűncselekményt valósítja meg és a törvény az elkövetőket 3 évi szabadságvesztés kiszabásával fenyegeti.

Békéscsabán, a volt kötöttáru gyár területére két 19 éves békéscsabai lakos mászott be éjjel. A bontási területen talált tégladarabokkal a kerítést kezdték el dobálni, azonban a célt tévesztett kövek az Andrássy úton lévő járdára és az úttestre estek, amellyel veszélyeztették a gyalogosok és az arra közlekedő autósok biztonságát. A két fiatalt a rendőrök azonosították és gyanúsítottként hallgatták ki.

A másik eset augusztus 2-án este történt Békéscsabán. Az út melletti kukoricásból ismeretlen személyek kukoricacsöveket dobáltak az út felé, amellyel két arra közlekedő személygépkocsit is eltaláltak, amelyek megrongálódtak. A békéscsabai rendőrök az üggyel kapcsolatban végzett munkájuk eredményeként már két fiatalkorú elkövetőt azonosítottak és péntek délelőtt gyanúsítottként hallgattak ki. Az ügyben további nyomozati cselekmények, kihallgatások várhatóak.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormányútfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormányútfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 2027-ben 25 milliárd forintos exportprogramot indít a kis- és középvállalkozások külpiaci terjeszkedésének segítésére. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×