Infostart.hu
eur:
359.71
usd:
309.58
bux:
0
2026. május 21. csütörtök Konstantin

A TEK főigazgatója szerint sportlövő a túszejtő

Hozzáértő módon kezelte fegyverét az a férfi, aki csütörtök reggel fegyverrel túszul ejtette feleségét Szigetszentmiklóson. Kiderült, hogy a férfi sportlövő - mondta Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója a helyszínen újságíróknak.

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának információi szerint egy 30 év körüli férfi ejtette túszul feleségét, akivel három éve külön élnek, és a napokban mondták volna ki a válást. Csütörtök reggel azonban a férfi fegyverrel kényszerítve beültette autójába a nőt, majd több helyszínt követően Szigetszentmiklós határában, a Csepeli út egyik bekötő útján álltak meg. Itt a nő menekülni próbált. A férfi ekkor 6-8 lövést adott le, de a nőt nem találta el. A segítségére érkező férfi keze azonban megsérült.

A TEK akcióját a helyszínen személyesen irányító Hajdu János elmondta, kiérkezésükig a helyi rendőrök tartották a kapcsolatot a túszejtővel. Ezt követően a TEK túszejtéssel foglalkozó szakemberének sikerült elérnie, hogy a férfi eltegye fegyverét és eltávolodjon a nőtől. Amikor a túszejtő autója felé tartott, a TEK munkatársai egy úgynevezett nem halálos fegyverrel ártalmatlanították a férfit.

Hajdu János azt mondta: a túszejtő és felesége is csak kisebb hámsérüléseket szenvedett. A helyszínen mintegy fél tucat rendőrautó van. A helyszínelés fél tizenegykor is zajlott.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta: a túszejtő egy 35 éves csepeli férfi, a felesége 33 éves, a nő segítségére érkező férfi 28 éves halászteleki lakos.

A Csepeli út környékén történt lövöldözés körülményei egyelőre tisztázatlanok, csupán annyit tudni, hogy a támadó többször meglőtte a felesége társaságában lévő férfit, aki megsérült, ezért a mentők kórházba vitték. A gyanúsítottat kihallgatása folyamatban van. Megkezdődött a tanúk felkutatása és meghallgatása, illetve a helyszíni szemle is - tette hozzá a szóvivő.

Címlapról ajánljuk
Csiki Varga Tamás: Európa katonai fenyegetésnek tekinti Oroszországot, de nem „az ukrán módon”

Csiki Varga Tamás: Európa katonai fenyegetésnek tekinti Oroszországot, de nem „az ukrán módon”

A német katonai vezetés az orosz fenyegetettség miatt egy magas készenlétű haderő azonnali kialakítását sürgeti. Csiki Varga Tamás elemző szerint a németek az éberség fenntartása miatt figyelmeztetnek az orosz katonai veszélyre, de ők sem számolnak egy hagyományos „invázióval” több százezer katona bevetésével, mert azt ma már akár drónokkal is meg lehet akasztani. Úgy véli, inkább provokációk, destabilizáló és egyéb kisebb volumenű műveletek fenyegetnek az oroszok részéről..

Reagált a Fidesz és a KDNP a Tisza-kormány Alaptörvény-módosítási javaslatára

A szerda este benyújtott javaslatban korlátoznák a miniszterelnöki pozíció időbeli betölthetőségét, rögzítenék, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyona nemzeti vagyon, valamint lépéseket tesznek a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Tisza-kormány: Bécsben tárgyal ma Magyar Péter, sorra jelentik be az államtitkárokat

Tisza-kormány: Bécsben tárgyal ma Magyar Péter, sorra jelentik be az államtitkárokat

Lengyelországban járt tegnap Magyar Péter és jó néhány minisztertársa, a küldöttség Donald Tusk miniszterelnökkel és több magas rangú tisztviselővel is tárgyalt. A küldöttség tagjai ma Bécsbe látogatnak. Bár a Tisza-kormány jelentős része külföldön tartózkodik, az élet itthon sem állt meg: Sulyok Tamás köztársasági elnök a tegnapi nap folyamán jelezte, hogy együttműködik Magyar Péterrel a kegyelmi ügy dokumentumainak nyilvánosságra hozatalában, emellett pedig az uniós források hazahozataláról is intenzív tárgyalások zajlottak. Este a Tisza-kormány benyújtotta első alkotmánymódosító javaslatait is, melyek a miniszterelnöki mandátum 8 évre korlátozását, a kekva-rendszer megszüntetését és a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését célozzák.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×