Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Felrobbantották egy ügyvéd autóját

Robbanás rázta meg éjszaka a dalmáciai Split városát - közölte kedden a horvát média.

A Jutarnji list napilap internetes kiadásában rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy éjfél után negyven perccel Split egyik elit negyedében robbanószerkezet lépett működésbe. Személyi sérülés nem történt, a robbanás három személygépkocsiban okozott kárt. Meg nem erősített információk szerint az egyik autó egy ismert spliti ügyvéd gépparkjához tartozott, a kocsit állítólag a fia használta.

A dalmacijanews.com portál emlékeztet rá, hogy 2011 novemberében egy hasonló eset során két személygépkocsi sérült meg, amelyek közül az egyik szintén az ügyvédé volt. A portál szerint valószínűleg figyelmeztetésről van szó.

Ugyanakkor az index.hr portál arról írt, hogy a másfél évvel ezelőtti eset után az ügyvéd tagadta, hogy merényletet akartak volna elkövetni ellene. Azt állította, hogy senki sem fenyegette meg. A tettes máig nem került elő.

Az ügyvéd a többi között egy korrupcióval vádolt bíró védőügyvédjeként, valamint egy Horvátországban nagy port kavaró gyilkossági perről ismert, a perben ő képviselte az áldozat családját - derül ki a helyi tudósításokból.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 2027-ben 25 milliárd forintos exportprogramot indít a kis- és középvállalkozások külpiaci terjeszkedésének segítésére. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×